Gyurcsány Magyarország szavahihetőségét veszélyezteti

Pro... - 2007-03-24

Az önmagában örvendetes, ha a mindenkori magyar miniszterelnök Moszkvában tárgyal, és ez még akkor is igaz, ha a nemzetközi közvéleményben is némi feltűnést kelt a tény, hogy egy éven belül immár harmadszor találkozik az orosz elnökkel - jegyezte meg Németh Zsolt  sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc Moszkvába látogatott, és Vlagyimir Putyinnal folytatott eszmecserét.

Mint arra a fideszes politikus már többször is utalt, a mostani találkozás legfontosabb kérdése az volt: Gyurcsány Ferenc tiszta vizet önt-e a pohárba, világossá teszi-e, hogy Magyarország immáron nem a Varsói Szerződés, hanem az Európai Unió tagja, ő pedig az EU egyik miniszterelnöke. Választ vártunk arra is, hogy Magyarország egy orosz vállalattal, a Gazprommal szemben előnyben részesíti-e az EU projektjét, vagyis a Kék Áramlat gázvezeték helyett a Nabucco-vezetéket. Németh Zsolt rámutatott: "ez a várakozás nem teljesült, Gyurcsány Ferenc a híradások szerint ezekre a kérdésekre nem tért ki". A látogatásnak tehát a legfőbb eseménye ez a mulasztás - tette hozzá.

 

A külügyi bizottság fideszes elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Gyurcsány rosszul vizsgázott európai szolidaritásból, hiszen illojálisnak bizonyult az unió március 8-9-i, az új közös európai energiapolitikáról meghozott döntéséhez, amelyet egyébként maga a magyar kormányfő is megszavazott.

 

A fideszes politikus rámutatott: Gyurcsány Ferenc ezzel továbbra is azt a látszatot tartja fenn, hogy a két vezeték párhuzamosan megvalósulhat, habár ez sem fizikailag, sem pedig üzletileg nem reális elképzelés.

 

A honatya utalt rá, hogy a miniszterelnök elhallgatja azt a minőségi különbséget, amely a két vezeték között egyértelműen fennáll: a Nabucco-vezeték Európa és Magyarország energiafüggetlenségének növelését eredményezi, míg a Kék Áramlat a függőséget jelentené. Függőséget egy olyan monopóliumtól, amely a piaci normákat nem fogadja el sem Európában, sem belföldön, súlyosan veszélyeztetve az európai és magyar energiabiztonságot - szögezte le a politikus.

 

Előbb-utóbb eljön majd annak az ideje, amikor a magyar miniszeterelnöknek tiszta vizet kell önteni a pohárba, mert a szavahihetőségünk forog kockán, nemcsak európai, hanem orosz vonatkozásban is - húzta alá Németh Zsolt.

 

fidesz.hu