Gyurcsány: ne grasszáljanak árpádsávos zászlóval Budapest utcáin

Pro... - 2007-09-11

Gyurcsány Ferenc szerint, Sólyom László szavaival ellentétben, nem félelemkeltés, vagy a félelmekre való rájátszás, ha azt mondják: "ne grasszáljanak árpádsávos zászlóval, náci szimbólumokra emlékeztető jelvényekkel Budapest utcáin". A miniszterelnök erről a Magyar Televízió Este című műsorában beszélt hétfőn.

A kormányfő hangsúlyozta, az árpádsávos zászló a magyar hungarizmus, a magyar fasizmus szimbóluma, ami minden demokratát sért. Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a szélsőséges erők elleni küzdelem nem manipulálás, hanem kötelesség. Arra a kérdésre, hogy a parlamentben miért nem reagált a köztársasági elnök szavaira, azt mondta: a házszabály szerint a kormányfőnek közvetlenül a beszéd után erre nincs lehetősége, a frakcióvezetők kapnak szót.

mti