A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy kábítószer-kereskedő ellen, akinél jelentős mennyiségű speedet és más drogot találtak; a neki segítő barátnője ellen is vádat emeltek bűnsegédlet miatt.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte szerdán, hogy a 38 éves férfi 2021-től Budapesten kábítószerrel - főként speeddel - kereskedett X. kerületi otthonában; 2022 tavaszán egy 34 éves nő kibérelte a férfi udvarán levő kisházat, majd hamarosan párkapcsolatba is kezdtek; amikor a nő megtudta, hogy a férfi kábítószert árul, az iránymutatása alapján alkalmanként segített a kábítószer adagolásában, csomagolásában.
Az ügyészség szerint 2022. augusztus 4-én a pár az otthonukban kábítószerezett, majd veszekedni kezdtek, és a férfi megütötte a nőt, aki emiatt rendőri segítséget kért.
Az intézkedés során mindkét vádlott elismerte a korábbi kábítószer-fogyasztást, ezért az eljáró rendőrök átkutatták az ingatlant, ahol a hűtőszekrényeben jelentős mennyiségű amfetamint és MDMA-t, a nőnél pedig kannabiszt találtak.
Emellett a kábítószer porciózásához, csomagolásához használt műanyag tasakokat, digitális mérleget, őrlőket, valamint a kábítószer-kereskedelemmel összefüggésben szerzett 140 ezer forint készpénzt foglaltak le - tették hozzá.
A Fővárosi Főügyészség a férfit jelentős mennyiségre, a nőt pedig bűnsegédként elkövetett alapeseti kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja.
A főügyészség a férfival szemben fegyház-, míg a társával szemben börtönbüntetés, továbbá mindkettejük ellen pénzbüntetés kiszabását, valamint a lefoglalt kábítószer és pénz elkobzását is indítványozza. A férfi korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll - áll a közleményben.