Kábítószerrel kereskedtek Pesterzsébeten, vádat emeltek ellenük

Pro... - 2024-02-19

- A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy öttagú társaság ellen, amelynek tagjai Pestszenterzsébeten árultak úgynevezett kristályt.A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta, hogy egy testvérpár, illetve az egyik nő korábbi, majd későbbi párja, valamint sógora egy XX. kerületi lakásban 2020 óta kereskedett a kristály nevű kábítószerrel.

Az előzetesen kiporciózott kábítószert valamennyi vádlott közösen készletezte a lakásban, és mindig az adott el belőle, aki éppen otthon tartózkodott.

A kábítószert környékbeli, jellemzően rossz anyagi helyzetben lévőknek, kábítószerfüggőknek, illetve hajléktalanoknak kínálták fel kis tételekben, ellenértékként pedig készpénzen kívül egyéb értéktárgyakat - így például ékszereket, alkalmanként akár autóalkatrészeket vagy műszaki cikkeket - is elfogadtak.

Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények Magyarországon (2009-2022)

A Fővárosi Főügyészség az öt embert jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolja, velük szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást is indítványoz - áll a közleményben