Külföldieknek hamis magyarországi lakcímet szerző csoport tagjai ellen emeltek vádat

Pro... - 2019-06-06

Vádat emeltek tizenhat emberrel szemben, akik 2012-2015 között külföldi lakóhelyű, honosított magyar állampolgárok valótlan lakcímbejelentéseiben vettek részt Csongrád megye két településén.

Serfőző Katalin a megyei főügyészség helyettes szóvivője közölte, a terhelteket 59 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolják.

A vád szerint 2012 és 2015 között román és szerb lakóhelyű, honosított magyar állampolgárok jelentkeztek be két Csongrád megyei település ingatlanaiba, miközben ténylegesen nem éltek ott. A bűncselekményekben részt vett a két település polgármestere, valamint két önkormányzati dolgozó is.

Az egyik település polgármestere tizenegy valótlan lakcímbejelentésnél szállásadóként tüntette fel magát, míg a másik település polgármestere tíz esetben rábeszélt egy másik vádlottat arra, hogy írja alá a bejelentő lapokat szállásadóként. A két önkormányzati dolgozó segítséget nyújtott a lakcímbejelentő lapok beszerzésében, kitöltésében, benyújtásában, valamint olyanok keresésében, akik vállalták, hogy fiktív szállásadóként a lakcímbejelentő lapokat aláírják. Az egyik önkormányzati dolgozó tizenkét esetében szállásadóként is feltüntette magát. A többi vádlott szállásadóként írta alá a fiktív lakcímbejelentési lapokat.

A vád szerint az egyik településen összesen 52, míg a másik településen 90 külföldön élő magyar állampolgár lakóhelyének valótlan bejegyzésében működtek közre.

Az ügyészség két önkormányzati dolgozóval szemben felfüggesztett börtönbüntetés, nyolc további vádlottal, köztük a polgármesterekkel, szemben pénzbüntetés kiszabását, míg négy vádlott esetében próbára bocsátás alkalmazását indítványozta. A külföldi lakóhelyű magyar állampolgárokkal szemben az ügyészség megrovást alkalmazott - tudatta a helyettes szóvivő.