MÖSZ: a kormány kizárta az önkormányzatokat az érdemi döntésekből

Pro... - 2007-04-06

A Regionális Fejlesztési Tanácsok jelenlegi összetétele miatt az önkormányzatokat az érdemi döntésekből teljesen kizárta a kormány, amit a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖSZ) elnökei egyöntetűen kifogásolnak - áll a szervezet legutóbbi üléséről  közreadott összegzésében.

Szűcs Lajos (Fidesz), a MÖSZ társelnöke által aláírt dokumentum leszögezi: a megyei önkormányzatok elnökei egyetértenek abban, hogy a kormány által erőltetett régiós átszervezés egyet jelent a kormányzat központosítási törekvéseivel. A jelenlegi megyerendszer ugyanis megfelel az uniós elvárásoknak is. Az eddigi tapasztalatok alapján a régiósítás még az országos hatáskörű szervezetek esetén sem jelentett megtakarítást.

 

A közlemény arra is kitér, hogy az ülésen részt vett Klaus Klipp, az Európai Régiók Gyűlésének főtitkára, akinek véleménye szerint ahogyan a regionális politika Magyarországon működik, azzal csak a kormányzat helyzetét erősíti az unió, ami pedig nem lehet cél. A főtitkár álláspontja szerint a fejlesztéseknek Magyarországon az egész országra ki kellene terjednie. Ha az EU- forrásokat nagyon bürokratikusan, központosított módon kezelik, központilag döntenek róla, akkor azt nem hatékonyan használják fel - áll a főtitkár véleményét is tartalmazó dokumentumban.

Forrás: fidesz.hu