MSZP-kongresszus - Mesterházy: a szocialista párt a Fidesz kihívója, programja választ ad a válságra

Pro... - 2013-10-20

- Az MSZP választási programja választ ad Magyarország égető társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták szombati kongresszusán, hangsúlyozva: sikerült az MSZP újjászervezése, ők a Fidesz kihívói, a legnagyobb, legszervezettebb ellenzéki párt.

    A pártelnök azt mondta, két értékrend és politikai kultúra küzd majd meg egymással a 2014-es választáson.

    A Fidesz Orbán Viktor "jellemének megfelelően" erőszakos, háborúskodó, önkényes és Európa-ellenes politikát folytat, míg az MSZP a normális emberek igényeivel összhangban fejlődő, igazságos, demokrata és európai országot szeretne építeni - hangsúlyozta.

    Az MSZP vezetője szólt arról, hogy a Fidesz visszaélt parlamenti kétharmadával és a "többség zsarnokságát" valósította meg. Nem szabad remélni, hogy Orbán Viktor bármin változtatna, ha újra kormányra kerül, ezért az MSZP feladata lesz visszatéríteni Magyarországot a szabad köztársaság felé - fűzte hozzá.

    Elmondta: programjuk, amelynek jóváhagyásáról a kongresszus délután dönt, világossá teszi, hogy a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a nyugdíjasok, valamint a kis- és közepes vállalkozások nyertesei lesznek a szocialista kormányzásnak.

    Egyebek mellett azt ígérte, hogy az MSZP kormányzása első évének végére felszámolja a gyermekéhezést, eltörli a bölcsődei gondozási díjat, és 2014 szeptemberétől tandíjmentessé teszi a felsőoktatást a bekerülő hallgatóknak.

    Céljaik között említette, hogy a nők egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak, minden családban legyen legalább egy kereső, továbbá a többkulcsos adórendszer bevezetését, nyugdíjkorrekciós program elindítását, valamint a vállalkozásokat terhelő adók számának csökkentését.

    Az ígéretek fedezetéről szólva elmondta: újrarendeznék a költségvetési kiadásokat, stadionok helyett bölcsődéket, óvodákat, tornatermeket építenének, az E.ON földgázüzletágának megvásárlása helyett pedig növelnék az oktatásban és az egészségügyben dolgozók bérét.

    Hozzátette: felelős, kiszámítható gazdaságpolitikát folytatnának, ami olcsóbbá tenné az ország finanszírozását, az európai uniós támogatásokat hatékonyabban használnák fel, és visszaszorítanák az állami korrupciót.

    A pártelnök úgy fogalmazott: Orbán Viktor bűne, hogy "visszahozta a Horthy-rendszer nyomorát". A baloldal nem nyugodhat bele ekkora jövedelmi különbségekbe, küldetése képviselni azokat, akiket más nem akar - hangoztatta, megjegyezve: a Fidesz ezzel szemben a kiváltságos kevesek érdekeit képviseli.

    Az MSZP elnöke beszédében bűnbandának nevezte a Fideszt, és úgy fogalmazott: ilyen "tolvaj, hazug, csaló kormányt" még nem látott az ország. Szavai szerint a 2014-es választáson vissza kell venni az országot az "Orbán-klántól", majd következhet a bűnösök megbüntetése. Ez azonban az igazságszolgáltatás feladata lesz, nem politikai boszorkányüldözésre készülnek - folytatta.

    Az MSZP-ről azt mondta: új politikusgenerációval, új politikával és programmal áll a választók elé. "Tanultunk a hibákból, másképpen fogjuk csinálni" - jelentette ki, majd a kongresszus nyilvános részének végén színpadra hívta az MSZP kéttucatnyi vezetőjét, azokat a politikusokat, akik - mint elmondta - a szocialisták megújulását jelképezik, és választási listáinak élén kapnak helyet.

    Közölte, hogy programjukról konzultációt kezdenek civil és szakszervezetekkel, politikusaik pedig az összes egyéni választókerületben meghallgatják az emberek véleményét. Emellett - folytatta - kampányt indítanak a Fidesz "igazi arcának" bemutatására, szembesítik a kormánypártot ígéreteivel.

    A SYMA-csarnokban tartott kongresszus kezdetén három kisfilmet vetítettek le, amelyek szerint a Fidesz igazi arcát a trafik- és a földügy, illetve a magánnyugdíj-megtakarítások állami kézbe vétele mutatja meg. A filmeket - amelyeket több más kampányanyaggal együtt a www.egyenesen.hu weboldalon tettek közzé - három frakcióvezető-helyettes, Harangozó Tamás, Lukács Zoltán, Tóbiás József kommentálta azzal, hogy ezek az ügyek a Fidesz kormányzásának jelképei, és a választásokig le kell hullania a Fidesz álarcának.

    Tóbiás József szerint ki kell derülnie, hogy a kormánypárt esélytelenséget, kiszámíthatatlanságot és mélyszegénységet hagy maga után, és Magyarország csak az éhezésben, a fásultságban és az értelmetlen háborúskodásban teljesít jobban.

    Harangozó Tamás úgy fogalmazott, a Fideszt a "dohányon kívül semmi sem érdekli". A jelenkor padlássöprésének nevezte a trafikpályázatot, amellyel a kormány a tisztességes emberek pénzét vette el, hogy szétoszthassa sajátjai között.

    Lukács Zoltán arról beszélt, hogy a Fidesz leginkább a munkavállalókkal szemben játszotta el becsületét, de kitért arra is, hogy a kormánypárt elvette a termőföldet a gazdáktól, és a "haveroknak" adta.

    "Munkát és kenyeret kell adni az embereknek" - jelentette ki, hozzáfűzve: erre alapozzák politikájukat, hogy biztonságos, nyugodt és fejlődő Magyarországot teremthessenek.

    A szocialista párt választási programjáról és listáiról döntő kongresszus mottója: "Egy csapat vagyunk!"