- Jelentős mennyiségben termesztettek és dolgoztak fel kannabiszt Zalabér határában azok a férfiak, akik ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség emelt vádat.
Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken tájékoztatott arról, hogy egy 42 éves fertőszentmiklósi férfi 2021-ben vásárolt földterületeket Zalában, így Zalabér külterületén is. Állattartással foglalkozott, azok gondozásával egy 58 éves kapuvári és egy 64 éves ebergőci férfit bízott meg.
A fertőszentmiklósi férfi tavaly nyáron 123 tő kannabiszpalántát ültetett el a terület eldugott részén, a növényeket a két idősebb férfi gondozta. Az ültetvények közelében található két épületben megbízójuk a kannabisz feldolgozásához és szárításához szükséges darálógépet, levegőszűrőt, ventilátort, hősugárzót és szárítókereteket helyezett el.
Miután a növények ősszel beértek, leszüretelték, majd az erre a célra szakszerűen kialakított helyiségben szedték le és szárították meg a leveleket. A 64 éves alkalmazott fogyasztotta is az általa termesztett marihuánát.
A rendőrség a tavaly októberben tartott házkutatás során összesen 123 tő lábon álló kannabisznövényt, valamint az épületekben közel 30 kilogramm, szárítás alatt lévő növényi részt találtak. A fertőszentmiklósi férfi otthonában további kannabiszt, amfetamint, kokaint tartalmazó anyagokat foglaltak le.
A Keszthelyi Járási Ügyészség jelentős mennyiségű kábítószer termesztése, illetve birtoklása miatt emelt vádat a három férfi ellen, börtönbüntetés kiszabását indítványozva.