Szeretne a valós érték tizedéért, vagy akár ingyen önkormányzati ingatlant bérelni?

Pro... - 2015-11-09

A Cívis Ház Zrt. – a honlapján is olvasható – önmeghatározása alapján „Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzati tulajdonú ingatlanok, üzlethelyiségek, lakások, irodák hasznosításával foglakozik.” Ezek alapján is joggal elvárható, hogy az általa kezelt önkormányzati vagyont kellő gondossággal, és nyereségérdekelt módon hasznosítsa. Mint ahogy az is joggal feltételezhető, hogy egy politikai szervezet, egy parlamenti frakcióval is rendelkező, közpénzen működtetett párt, valamint annak képviselői átlátható, és törvénytisztelő módon gazdálkodjanak az állam által biztosított támogatásokkal.

Mindezek tükrében is elképesztőnek, mondhatni gazemberségnek tűnik, az önkormányzati tulajdonú Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata, az önkormányzat ingatlangazdálkodásával foglalkozó Cívisház Zrt., és a Jobbik között napvilágra került „biznisz”.

A Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója által, 2015. október 8-án szignált levelében tájékoztatott róla, hogy a Jobbik debreceni szervezete nem bérel a társaságtól irodát, azonban a Jobbik országgyűlési képviselője, Kulcsár Gergely, az Országgyűlés Hivatalán keresztül, háromoldalú irodabérleti szerződések kerültek aláírásra. A tájékoztatás szerint, a Debrecen, Hatvan u. 6. fszt1./A, (50 m2) 79.880.-Ft/hó+áfa, valamint a Debrecen, Vásáry I. 4. (212 m2) bérli az Országgyűlési hivatala.

Azonban információink szerint a képviselői irodának bérelt Debrecen, Hatvan u. 6. alatti ingatlan – valójában lakás - az elmúlt hónapokban irodaként egyetlen pillanatig nem működött, ott valós képviselői tevékenység nem folyt. Ezt igazolja az is, hogy az „iroda” nem beazonosítható, név se a kapucsengőn, se a földszinti iroda (lakás?) ajtaján nincs kirakva. Többszöri megkeresésünk alatt egyszer sem volt a bérelt ingatlanban se Kulcsár Gergely, a Jobbik képviselője, se bármely más munkatársa sem. Mint ahogy a Debrecen, Vásáry I. 4. szám alatti 224 m2-es ingatlan sem lehet a Jobbik képviselőjének az irodája, hiszen az elmúlt években, valójában jelenleg is, az a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt Debreceni Alapszervezetének irodája.

Mindezt azok az információk is alátámasztják, melyek szerint 2011. augusztus 1-től a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt Debreceni Alapszervezete a Cívis Ház Zrt.-től bérelte a hivatkozott ingatlant, a piaci ár töredékéért, 100.-Ft/m2/hó + áfa, azaz 22.400.-Ft/hó + áfa bérleti díjért, 2011 augusztusától,2015 év nyaráig!

Azaz, míg a Cívis Ház Zrt. honlapján jelenleg is fellelhető ingatlanok (köztük egy a Vásáry I. utcán található üzlethelység is) átlagos bérleti díja 1000-1200.-Ft/m2/hó között mozog, addig a Jobbik debreceni szervezete felháborító, és érthetetlen módon,hasonló irodáért, évekig100.-Ft/m2/hó bérleti díjat fizetett csupán. Majd egy „ügyes húzással” már ezt a költséget is sikerült nullázniuk, és ma már az Országgyűlés Hivatalával, az adófizetők pénzéből finanszíroztatják a Jobbik debreceni szervezetének bérleményét.

Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy Debrecenben elég azt mondani, hogy Jobbikos vagyok, elmenni a Cívis Ház Zrt. vezetéséhez, és „ügyesbe” lehet szerezni olyan lakást, amely képviselői irodakéntláthatóan nem működik.Mint ahogy információink szerint, hosszú évekig, a valós bérleti díj tizedéért, - majd vérszemet kapva,az adófizetők által megfizettetve, - 224 m2 ingatlan használatára is lehetőséget nyújt a Cívis Ház Zrt., ha Jobbikos a bérlő!

Természetesen a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatójának szíve-joga, hogy azzal a párttal szimpatizáljon, amelyikkel akar, és akár azt a politikai közösséget saját vagyonából finanszírozza is. Azonban azt nem teheti meg, hogy mindezt a rábízott állami-önkormányzati vagyon terhére tegye meg. Ez nem más, mint sanda, és tiltott pártfinanszírozás!

Ezért haladéktalanul vizsgálatot kezdeményezek a Cívis Ház Zrt. ingatlanbérleményeinek felülvizsgálata tekintetében. Amennyiben beigazolódik, hogy a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója a Jobbikkal mutyizott, és évekig mélyen ár alatt, a valós bérleti díj tizedéért játszott át számukra irodát, úgy haladéktalanul vissza kell fizetnie a városnak okozott több millió forintos kárt!

 

 Mindezeken túl az Országgyűlés Hivatalához fordulok Kulcsár Gergely képviselő sajátságos ingatlanbérlési/hasznosítási gyakorlatának felülvizsgálata ügyében. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a 2012. évi XXXVI törvény 111§. /1. értelmében az Országgyűlés Hivatalán keresztül bérelt ingatlanokat nem rendeltetésszerűen használta, úgy eljárás indítását kezdeményezem az államháztartásnakokozott kár megállapítása, valamint szankcionálása ügyében.

 

Varga Zoltán

önkormányzati képviselő