Nemzeti Színház - Vidnyánszky Attila marad a vezető

Pro... - 2018-02-28

Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezetője - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdánl. Vidnyánszky Attilát 2018. július elsejei hatállyal bízta meg újabb öt évre a Nemzeti Színház vezetésével Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

A Nemzeti Színház főigazgatói álláshelyére december 12-én írta ki a pályázatot a minisztérium, egyedül a jelenlegi vezető, Vidnyánszky Attila indult a posztért.

A közlemény szerint a pályázat elbírálását követően az eddigi főigazgató vezetheti tovább az intézményt.

A pályázatot elbíráló szakmai bizottság tagja Tardy Anna, az Emmi politikai tanácsadója; Császár Angela színművész; Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója; Horváth Lajos Ottó színművész; Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház ügyvezető igazgatója; Mádi Zoltán, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének főosztályvezetője; Kiss János Antal, a Győri Balett igazgatója; Hegedűs D. Géza színművész, rendező és Éliás János szakszervezeti képviselő volt.

A színház korábbi közlése szerint Vidnyánszky Attila mintegy 100 oldalas pályázata A nemzet színháza címet viseli. A pályázat bemutatja az elmúlt öt év művészeti, gazdasági és nemzetközi munkáját, hangsúlyosan megjelenítve a MITEM létrehozásának okát, célját és a fesztivál sikereit. A pályázat részletesen taglalja Vidnyánszky Attila művészeti, gazdasági és stratégiai fejlesztési elképzeléseit és az ezek megvalósításához szükséges feltételeket.