Jogerősen nyolc év fegyházbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Járásbíróság egy belga embercsempészt, aki 2022 elején halálos tömegszerencsétlenséget okozott a Csongrád-Csanád vármegyei Forráskúton.
A jelenleg 26 éves férfit bűnszervezett tagjaként elkövetett, minősített embercsempészés bűntettében, valamint halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.
A vádlottat nyolc évre eltiltották a közúti járművezetéstől és tíz évre kiutasították Magyarország területéről.
A korábban már büntetett, ételfutárként dolgozó férfi 2022-ben egy nemzetközi, embercsempészettel foglalkozó bűnszervezethez csatlakozott, feladata volt a társai által Szerbiából átkísért határsértők továbbszállítása az Európai Unió belseje felé. Megbízói utasonként 300 eurót ígértek neki a szállításért. Február 16-án két csoportban 28 határsértőt vett fel a társai által Belgiumban bérelt, általa vezetett furgonba. Az utasok beszállásáról videófelvételeket készített, amit feltöltött a bűntársaival közösen, a bűncselekmények szervezéséhez használt WhatsApp csoportba.
A tehergépkocsi szellőzés nélküli, zárt rakterében egy utasra kevesebb mint fél légköbméter levegő jutott, az utasok csomagjaikkal egymáshoz préselve fértek csak el, nehezen kaptak levegőt. A vádlott járművével Forráskút belterületén 80 km/h körüli sebességgel hajtott, de egy T-alakú útkereszteződéshez érve csak későn vette észre, hogy nem tud egyenesen továbbmenni, így megpróbált balra befordulni, de a nagy sebesség miatt előbb egy vasbeton villanyoszlopnak, majd egy virágüzlet falának ütközött.
A balesetben egy ember meghalt, egy utas maradandó fogyatékosságot okozó, tizenkilencen súlyos, heten könnyű sérülést szenvedtek.
A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte, hogy a bűnösségét beismerő férfi elfogását követően együttműködött a bűnszervezet tagjainak azonosításában, a Belgiumban működő csoport tevékenységének felszámolásában. A bíróság figyelembe vette azt is, hogy a balesetben a férfi maga is súlyosan megsérült.
A vádlott kérte, hogy büntetését hazájában tölthesse le.