Most van lehetőség a krónikus ellátásban paradigmaváltásra - mondta az egészségügyi államtitkár a tartós szakápolásról a minisztériumban rendezett pénteki konferencián.Elmondta: a magyar lakosság öregszik és ennek üteme egyre nő. Míg 1989 és 2012 között 289 ezerrel emelkedett a 65 év felettiek száma, addig 2012-től 2020-ig 350 ezerrel fog növekedni.
A 65 év felettiek egyharmada, a 73 évesnél idősebbek több mint fele egyedül él.
Hozzátette, ezeket az embereket most az egészségügyi ellátórendszerben látják el, de a bennfekvésük igazolására orvosi leletre, konzíliumra van szükség, ez pedig olyan pazarlást jelent, "amit a gazdagabb országok sem tudnak megengedni".
Az államtitkár szólt arról is, a kórházban töltött napok számát tekintve Magyarország az egyetlen, ahol nem csökkent ez a szám, hanem nőtt. A fejlett országokban ugyanis a krónikus ellátást nem az egészségügyi ellátórendszer részeként nyújtják, hanem a szociális ellátórendszerben.
Az a kérdés, "mikor lesz elég bátorságunk ahhoz, ezt a paradigmaváltást megléphessük" - mondta. Hozzátette: most először érzik azt, hogy a bővülő költségvetés mellett ezt a lépést meg lehet tenni.
Hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy megszüntetnek ágyakat, feladatellátást vagy bármit is átadnak a szociális ágazatba. Arról beszélnek, hogy létre kell hozni valamit, ami korábban itt nem létezett, és ennek - mint Európa bármely országában - a szociális ellátórendszeren belül kell létrejönnie.
Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: ezzel az egészségügyi ellátásban párhuzamosan működő szolgáltatáscsomagot kettő-négy év alatt be kell fejezni.