Pénzügyi csúcstalálkozó - Iryna Ivaschenko: az IMF nem alkalmaz kettős mércét

Pro... - 2012-05-17

Az IMF nem alkalmaz kettős mércét a hozzá forduló országokkal szemben - mondta a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetője egy csütörtöki konferencián, hozzátéve: akkor kezdődhetnek meg a tárgyalások a magyar kormánnyal, ha az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályok megoldódnak.

A tárgyalások megkezdésével kapcsolatban konkrét időpontot nem jelölt meg Iryna Ivaschenko a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozó kerekasztal-beszélgetésén, Budapesten.

    Készen állnak a tárgyalásra, amint a még fennálló kérdések, például a jegybankkal kapcsolatban, megoldódnak - mondta Iryna Ivaschenko, hozzátéve: a labda igazán a magyar kormány oldalán, pályáján pattog.

    Közölte: az IMF semmit nem akar ráerőszakolni az egyes országokra, mindig egy olyan programban akar megállapodni, amely biztosítja, hogy az adott ország ki tudja védeni a sebezhetőségét azzal, hogy a nemzetközi intézményektől segítséget kap.

    "Tudjuk, hogy Magyarország esetében mik ezek a sebezhetőségek, ezeket csökkenteni lehetne a program segítségével, és akkor az ország tartósan növekedhetne, és kikerülhetne ebből a helyzetből. Tehát ez a fő cél, s úgy gondolom, és a tapasztalat is azt mutatja, minél jobban ki tudjuk közös projektként alakítani ezt a programot, a magyar kormány minél jobban (...) benne van, annál jobban fog működni, ez a legjobb garanciája a végrehajtásnak"  - emelte ki az IMF budapesti képviseletvezetője.

    Hangsúlyozta: az IMF-programok nem egyszeri, hanem dinamikus programok, az ország, a helyzet is változik, a negyedéves felülvizsgálatok során újra foglakoznak a témákkal, "kiigazítjuk azokat, a rugalmasság a szépsége a dolognak".

    Elmondta: a 2008-as megállapodás esetében a deficitcélt kétszer is megváltoztatták, mert a globális és a magyar gazdaság úgy alakult.