Román gázolaj-tolvajokat fogtak el az M7-es szabadbattyáni parkolójában

Pro... - 2011-11-27

Honfitársuk kamionjának üzemanyagtartályából lopott gázolajat az a két román férfi, akiket vasárnap hajnalban fogtak el az M7-es autópálya Balaton felé vezető szakaszán, a szabadbattyáni pihenőben - közölte a rendőrség az MTI-vel. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság autópálya alosztályának járőrei a parkolóba érve figyeltek fel arra, hogy két egymás mellett álló román kamion egyikéből gumicsövön keresztül gázolajat fejt le egy férfi.

A rendőrök mind őt, mind a kamion fülkéjében levő társát elfogták - mondta el a Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

    Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint a két férfi lefeszítette a másik kamion tanksapkáját, majd gumicsövön keresztül, egy szivattyúval 50 liter gázolajat szívott le a másik kamion üzemanyagtartályából, miközben a meglopott jármű vezetője aludt.

    A 21 és 44 éves román férfit dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vették. Ügyükben rövidesen ítélet születhet, mivel a székesfehérvári nyomozók gyorsított eljárással szeretnék bíróság elé állítani őket.

    A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság autópálya alosztályai az utóbbi időben gyakoribbá vált üzemanyaglopások miatt, kiemelt figyelmet fordítanak a sztrádák melletti pihenők főként éjszakai ellenőrzésére, s eddig már több gázolaj tolvajt sikerült elfogniuk