Fejenként tizenkét év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Szombathelyi Törvényszék azt a férfit és nőt, akik kétszer is megkísérelték megölni az asszony férjét; előbb mérgezéssel, majd az alvó férfi megfojtásával próbálkoztak - közölte a törvényszék szóvivője kedden.
Tóth András tájékoztatása szerint a bíróság mindkét vádlottat - mint társtetteseket - bűnösnek mondta ki előre kitervelten védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, a másodrendű vádlottat ezen felül aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésében is bűnösnek találta.
Hozzáfűzte: a bíróság első fokon meghozott ítélete szerint a vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.
Az ítélet szerint a vádlottak 2022 júniusában ismerkedtek meg, majd rövidesen szerelmi viszony alakult ki közöttük. Mivel úgy vélték, hogy másodrendű vádlott férje nem egyezne bele a válásba, elhatározták, hogy a sértettet megölik.
A nő ismeretlen összetételű szert vett át szeretőjétől és azt több alkalommal is férje italába és az általa készített ételbe keverte, amitől azonban a férfi nem halt meg, csupán hasmenést kapott.
Ezután 2013. március 12-én éjszaka a házaspár családi házának hálószobájában törtek rá az alvó sértettre, az elsőrendű vádlott műanyag fóliát szorított a férfi arcára, közben a másodrendű vádlott igyekezett leszorítani a férfi lábait, de a támadás nem járt teljes sikerrel, mert a férj védekezni kezdett és beleharapott az elsőrendű vádlott kezébe, aki erre nagy erővel ököllel ütlegelni kezdte.
A dulakodás során az elsőrendű vádlott egy vázával fejbe verte a sértettet, aki a földre esett, az elsőrendű vádlott ekkor még többször megrúgta, mire a sértett - azért, hogy az életét mentse - felajánlotta neki, hogy bármit megad, ha felhagynak a bántalmazásával.
A zajokra a szomszédos szobában felébredt a házaspár fia, átment szülők hálószobájába és felkapcsolta a villanyt. Anyja ekkor kirángatta a fiút a szobából, megtiltotta neki, hogy segítséget hívjon és rázárta a szoba ajtaját. Azt mondta neki, hogy betörő van a házban, de csak akkor lehet segítséget hívni, ha arra alkalmas lesz a helyzet.
A sértett a folyamatos ütlegelés, rugdosás hatására beleegyezett a válásba és megígérte a vádlottaknak, hogy a bántalmazása miatt nem tesz feljelentést.
A sértett a bántalmazás következtében az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint többszörös sérülést szenvedett el, amelyek életveszélyt is előidézhettek volna, de fennállt az élet kioltását eredményező sérülések lehetősége is.
"A sértett azért maradt életben, mert mindvégig kitartóan, sikeresen védekezett, illetve a fiú közbelépése megzavarta a vádlottakat cselekményük végrehajtásában" - olvasható az indoklásban.
Az ítélettel szemben az ügyész mindkét vádlott tekintetében súlyosbításért nyújtott be fellebbezést, a vádlottak és védőik viszont enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.
A törvényszék a vádlottak letartóztatását fenntartotta, a végzést az elsőrendű vádlott és védője tudomásul vette, míg a másodrendű vádlott és védője fellebbezést jelentettek be.