Török választások - Ma tartják az elnökválasztás második fordulóját

Pro... - 2023-05-28

a köztársaságielnök-választás második fordulójában Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfő és a fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu mérkőzik meg egymással.

Második forduló azért szükséges, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie. Ma már csak a legjobban szereplő két jelölt méretteti meg magát.

Voksolásra helyi idő szerint reggel 8 órától (közép-európai idő szerint 7 órától) 17 óráig (közép-európai idő szerint 16 óráig) lesz lehetőség.

Erdogan 2003 és 2014 között az ország miniszterelnöke volt, 2014-től államfő. Kilicdaroglu 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke.

Az első fordulót Erdogan nyerte meg a szavazatok 49,52 százalékával. Kilicdaroglu a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg.

Erdogant a Nép Szövetsége pártszövetség, míg Kilicdaroglut a hatpárti Nemzet Szövetsége támogatja.

Erdogan támogatására szólított fel a héten az államfőválasztás harmadik helyezettje, Sinan Ogan bevándorlásellenes politikus, aki május 14-én 5,17 százalékot kapott. Kilicdaroglu mellett pedig a napokban tette le a voksot a bevándorlóellenes Győzelem Pártja, amely a parlamenti választáson 2,23 százalékhoz jutott.

A szintén május 14-én tartott parlamenti választás egyfordulós volt.

Törökországnak az állami statisztikai hivatal legfrissebb, 2023 februárjában közölt adatai szerint csaknem 85,3 millió lakosa van.

A külföldön élő és választásra regisztrált törökök számára május 20. és május 24. között volt lehetőség a szavazólapok leadására.