- A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy, az FBI által kifejlesztett, "trójai falóként" működő program segítségével felszámolt drogbanda tagjaival szemben.
A bűnszervezet tagjai titkosított kommunikációs eszközön és úgynevezett darknetes anonimitáson keresztül intézték illegális drogügyleteiket. Az üggyel összefüggésben 25 ember ellen emeltek vádat, köztük a drogbanda nagybani törzsvásárlóival szemben is – írta az ügyészség
"Az amerikai FBI kifejlesztett, majd nemzetközi bűnözői körökben - a leleplezés érdekében - piacra dobott egy titkosított platformot, az úgynevezett ANOM-ot, amit a bűnözők a hatóságok részéről hozzáférhetetlen és lenyomozhatatlan eszközként ismertek" - olvasható a közleményben. A készülékeket egy Magyarországon működő bűnszervezet tagjai is használták - tették hozzá.
A vádirat szerint a magyarországi bűnszervezet irányítói, egy Szerbiában élő, magyar-horvát állampolgárságú férfi, illetve börtönbüntetése elől szintén Szerbiába szökött magyar társa voltak.
Ők egy olyan alá-fölérendeltségen és feladatmegosztáson alapuló bűnszervezetet hoztak létre Magyarországon, amelynek célja a viszonteladókból álló vevőkör folyamatos kiszolgálása volt.
A kábítószerek, különösen marihuána és kokain külföldről történő beszerzését jellemzően a bűnszervezet irányítói szervezték, majd a drogot kábítószerfutárok segítségével juttatták el Magyarországra. A bűnszervezet tagjai és a szervezet törzsvásárlói a tevékenységük leplezése érdekében az ANOM-on keresztül tartották a kapcsolatot egymással.
A tájékoztatás szerint "a bűnszervezet tagjainak tevékenysége magas fokú konspiráción és feladatmegosztáson alapult".
A bűnszervezet egyik tagjának fő feladata a külföldről érkező kábítószerfutárok által szállított kábítószerek átvételére, elosztására szolgáló depógarázsok, valamint a raktározásra szolgáló depólakások bérlése volt. A bűnszervezet tagjai között volt olyan, aki az értékesítés mellett az eladásra szánt amfetamin előállítását végezte, míg egy másik társának a kokain "felütése", hígítása volt a feladata. A bűnszervezet által értékesített kábítószer vételárát kábítószerfutárok útján juttatták el a szervezet Szerbiában tartózkodó vezetőjéhez és annak társához - írták.
Az ügyészség 25 emberrel szemben emelt vádat bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt. A főügyészség végrehajtandó fegyház-, illetve börtönbüntetések kiszabását, pénzbüntetést és vagyonelkobzást is indítványoz a vádirataiban - olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.