Ukrán oktatási törvény - Szili: Ukrajna saját alkotmányát is megsérti

Pro... - 2017-09-12

Ukrajna az oktatási törvény módosításával megsérti saját alkotmányát és az Európai Unióval kötött társulási megállapodást is - jelentette ki Szili Katalin a miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.

Az ukrán alkotmány kimondja, hogy biztosítani kell a kisebbségek számára az anyanyelvi oktatás jogát - közölte.

Az intézkedés 13 kisebbséget és mintegy 100 intézményt érint, illetve azt üzeni, hogy az állam lemond kisebbségeiről - tette hozzá.

Magyarázatképpen elmondta: a törvénymódosítás szerint a jövőben csak az óvodákban, illetve az alapfokú oktatás alsó négy osztályában folyhat anyanyelven a tanítás.

Ha az anyanyelv használatát nem biztosítják egy közösség számára, azzal halálra ítélik azt - fogalmazott Szili Katalin.

Ebben a helyzetben fontos, hogy felhívjuk a nemzetközi szervezetek figyelmét a történtekre, és elvárható az Európai Uniótól, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket - mondta.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza