V4-csúcs - Sobotka: az EU-nak jobban kell szolgálnia a tagországok és az állampolgárok érdekeit

Pro... - 2017-03-02

- Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök rendkívül fontosnak minősítette, hogy a négy visegrádi (V4) ország meg tudott egyezni egy Európa jövőjét érintő közös nyilatkozatban.

"Folytatni kell az európai együttműködést. Elvárjuk, hogy az EU-ban olyan változások történjenek, amelyek következtében a szervezet jobban fogja szolgálni az egyes tagállamok, valamint az uniós állampolgárok érdekeit is" - jelentette ki Bohuslav Sobotka a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák miniszterelnök csütörtöki varsói csúcstalálkozója utáni sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, hogy az EU-nak a jövőben is meg kell őriznie az eddigi értékeket, és kiemelten kell kezelnie a közös piacot, a szabad mozgást és "az eddiginél jobban biztosítania kell a (belső határellenőrzés nélküli) schengeni övezet határainak, különösen a szövetség külső határainak a védelmét".

Sobotka szerint meg kell oldani az élelmiszerek egységes minőségének kérdését is, mert Csehország számára elfogadhatatlan, hogy a nemzetközi cégek ugyanazokat az élelmiszereket más minőségben forgalmazzák Nyugaton, illetve Keleten.

"Elfogadhatatlan, hogy létezzen első osztályú, és másodosztályú élelmiszerpiac. Ebben nem alkuszunk. Követeljük, hogy az Európai Bizottság fogadjon el olyan komplett törvénymódosító intézkedéscsomagot, amely orvosolná ezt a problémát" - hangsúlyozta a cseh kormányfő.

Megjegyezte: Csehország már 2011-ben az Európai Parlament elé vitte az ügyet. Az EP 2013-ban határozatot fogadott erről, de azt az Európai Bizottság mindeddig nem teljesítette.

Bohuslav Sobotka rámutatott: a visegrádiaknak fel kell készülniük arra a helyzetre is, hogy ha az Európai Bizottság nem mutatna megfelelő hajlandóságot a probléma megoldására. "Javasoltuk, hogy a V4 állítson fel egy munkacsoportot, amely felkészülne ennek a helyzetnek a kezelésére, s arra, hogy a témát az Európai Tanács elő vigyük" - fejtette ki Sobotka. "Ez rendkívül fontos probléma, és a cseh kormány hosszú távon semmiképpen sem hajlandó megbékélni ezzel a helyzettel" - szögezte le a cseh miniszterelnök Varsóban.