Vádat emeltek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen

Pro... - 2019-04-05

- Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség a pécsi Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen - közölte a Tolna megyei főügyész pénteken.

Magyar Pál közleményében azt írta: a vádlott 2014. március 7-től látta el a cégvezetői tisztséget, és pozíciójából adódóan a gyár területén ellenőrzés nélkül közlekedhetett. Ezt kihasználva 2016. április 26-án több mint 11 millió forint értékben porcelán termékeket tulajdonított el a pécsi gyár területéről.

A porcelánok egy részét a vádlott a gyár különböző részein önkényesen vette magához, majd onnan ellenőrizetlen módon kijuttatta. A termékeket a nyomozó hatóság a vádlott lakóhelyén lefoglalta. A többi áruhoz úgy jutott hozzá, hogy valótlan tartalmú selejtezési jegyzőkönyveket írt alá, a rajtuk szereplő porcelánokat az üzem egy olyan raktárába vitette, amihez kulcsa volt, majd gépkocsival elszállította.

A férfi emellett valótlan tartalommal adott ki egy minőséget tanúsító nyilatkozatot egy budapesti épület tetőrekonstrukciójához megrendelt mázas tetőcserepekről, illetve más kerámiatermékekről.

A szekszárdi ügyészség a vádlottal szemben halmazati büntetésül börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától való eltiltást, továbbá a gazdálkodó szervezetek vezetésére kiterjedően a foglalkozástól határozott időre eltiltást és vagyonelkobzást szorgalmaz a Pécsi Járásbíróságnál - írta a főügyész.