Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 34 éves fővárosi kábítószerkereskedő ellen, akivel szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását indítványozza; a férfi a korábbi büntetése próbaideje alatt is drogot árult.
A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta, hogy a férfi, miután korábban már kábítószer-kereskedelem miatt végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, még a próbaidő alatt, megélhetését többféle kábítószer - marihuána, amfetamin, illetve ecstasy tabletták - rendszeres kereskedelméből biztosította.
A díler a kábítószert a VI. kerületi tartózkodási helyén "készletezte" és - előzetes telefonos egyeztetést követően - ott is értékesítette vásárlói részére.
A fővárosi rendőrök 2022. június 9-én fogták el a férfit, akinek a lakásában jelentős mennyiségű, és több millió forint értékű kábítószert, valamint az azok méréséhez, adagolásához és csomagolásához használt eszközöket (digitális mérleget, fóliázógépet, simítózáras tasakot), valamint csaknem 7 millió forintot és több mint 4000 eurót foglaltak le - írták.
A Fővárosi Főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntettével vádolja, vele szemben fegyház- és pénzbüntetést, valamint vagyonelkobzást indítványoz. A főügyészség arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendelje el a vádlott korábbi, kétéves börtönbüntetésének végrehajtását - tették hozzá.
A férfi korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll - közölte az ügyészség