- A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki pénzért vállalta, hogy kábítószert ad át a börtönben egy elítéltnek.
Az egyik vádlott büntetését töltötte a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben 2021 nyarán, míg a másik vádlott ebben az időszakban az intézet egyik épületén végezett karbantartási munkálatokat egy külsős cég alkalmazottjaként.
A karbantartás során a külsős munkavállaló "elhintette" a vele dolgozó raboknak, hogy bármilyen dolog becsempészésében tud segíteni, és a telefonszámát is megadta nekik. Ezen a telefonszámon érte őt el az ügy másik vádlottja, aki azt kérte, hogy vigyen be neki egy csomagot pénzért - írták.
A fogvatartott vádlott unokaöccse Tökölön átadott egy csomagot a külsős munkavállalónak benne többek között marihuánával, amfetaminnal és MDMA-val. Az elkövető 18 000 forintért cserébe a céges teherautója utasterébe rejtve bevitte a csomagot a börtön területére, ahol egy másik fogvatartott vette azt át tőle, akinek a megbízó rab kábítószerrel fizetett.
Másnap azonban zárkaellenőrzést tartottak, amelynek során a tiltott szereket megtalálták.
Az ügyben a Pest Vármegyei Főügyészség vesztegetés elfogadásának bűntette és kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a munkás ellen, míg a szert rendelő és részben továbbadó fogvatartott ellen szintén kábítószer-kereskedelem bűntette és vesztegetés bűntette miatt - áll a közleményben.