Vajon mit takargatnak a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezetői?

Pro... - 2008-06-25

Mint az ismert az MSZP debreceni szervezete 2008. május elején több sajtótájékoztató keretén belül adott hangot aggodalmának, miszerint a befektetők által épített Lycium Hotel bérlésével kapcsolatos szerződések, abban a bérleti díj megállapítása a város számára előnytelen, és ennek folytán Debrecent jelentős kár érheti.

Ezzel párhuzamosan nyilvánosságot kapott a repülőtéri bontási-mentesítési munkák milliárdos szerződéseinek ténye is. Ezek a szerződések az Airport Debrecen Kft. és a Nagymester Kft. között mind szabályosságában, mind értékében vitathatóak, és inkább a befektető érdekeit képviseli, mint a városét.

 

A Holding vezetése sajtó-nyilvános válaszaiban fentiek ellenkezőjét állították, minket tájékozatlansággal vádoltak, és utaltak rá, hogy lehetőséget biztosítanak arra, hogy a vita tárgyát képező szerződésekbe betekintést nyerhessünk.  Személyes találkozónk alkalmával Dr. Mészáros József a Holding stratégiai igazgatója megerősítette a sajtóban is megjelent információt, mely szerint nem támasztanak akadályt a kért szerződésekbe való betekintésbe, ha ezt hivatalos, írásos formában is beterjesztjük.

 

Az Igazgató Úr által kért formában a kérelmünket 2008. 06. 04-én a Holding részére megküldtük, melyre választ 2008. 06. 10-én kaptunk. Meglepő, hogy a sajtóban a Holding részéről megjelent nyilatkozatok, illetve a személyes ígéret ellenére a válaszlevél udvarias, de egyértelműen elutasító volt. A Gazdasági Törvényre hivatkozva megtagadja a városi képviselők számára a kért szerződésekbe való betekintést, meghazudtolva ezzel önmagát, és a sajtóban megjelent nyilatkozatait.

 

A Holding merev elzárkózása joggal veti fel a kérdéseket:

–          Mennyiben tekinthető ezek után etikusnak, hihetőnek a Holding vezetőinek bármely nyilatkozata, melyet a sajtónyilvánosságnak szánnak?

–          Milyen titkokat rejtenek a Lycium Hotel bérlésével, és az Airport-Debrecen Kft. által megrendelt bontási munkálatokkal kapcsolatban megrendelt szerződések, amely adott szavuk megváltoztatására bírták a Holding vezetőit?

–          Vajon mit takargatnak a Holding vezetői Debrecen nyilvánossága előtt?

 

Reméljük nem mögöttes üzleti, üzlettársi kapcsolatok felszín alatt tartása indokolja elzárkózásukat.

 

 

Varga Zoltán   

Szathmári Károly

önkormányzati képviselők (MSZP)