Varga: nincs még megállapodás a jövő évi béremelésekről a kormány és a szociális partnerek között

Pro... - 2016-11-18

A pénteki ülésen nem született megállapodás a jövő évi béremelésekről a kormány és a szociális partnerek között, jövő kedden folytatják az egyeztetést - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülését követően.

A kormány ajánlata változatlan, 15 százalékos minimálbér-, 25 százalékos garantált bérminimum-emelést ajánl 2017-re, egy évvel később pedig 8 százalékos minimálbér-, és 12 százalékos bérminimum-emelést - ismertette a miniszter. Hozzátette, úgy vélik, jelentős támogatás lehet a munkaadóknak a társasági adó egységesen 9 százalékra csökkentése, mivel ezzel 145 milliárd forint maradna a vállalkozásoknál jövőre.

A miniszter elmondta, a kormány továbbra is jelentős béremelést akar, a versenyképesség javítása nem lehetséges a mostani keretek között. Ahhoz hogy a magyar gazdaság versképesebben tudjon integrálódni az európai gazdaságba, hozzá kell nyúlni a bérekhez. Kitért arra, hogy a munkavállalói oldallal egyetértenek, örülnek, hogy támogatják a kormány álláspontját.