Zuglói hangfelvétel - DK: az legfőbb ügyész indítson eljárást Papcsák Ferenc korrupciógyanús ügye miatt

Pro... - 2013-09-25

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere korrupciógyanúba keveredett, ezért az ellenzéki párt írásban arra szólítja fel Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy hivatalból kezdjen nyomozást az ügyben - jelentette be Gréczy Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján.

    A DK szóvivője úgy fogalmazott: nyilvánosságra került egy olyan hangfelvétel, amely szerint 20 százalékot kell "visszaosztani" a zuglói önkormányzattól elnyert épületfelújítások után a győztes vállalkozóknak. Az ellenzéki politikus szerint "nehezen elképzelhető", hogy a kerületi polgármester Papcsák Ferenc nem tudott volna erről a gyakorlatról. Hangsúlyozta: pedig a ciklus elején még azzal bízta meg Orbán Viktor, hogy kormánybiztosként ő feleljen az elszámoltatásokért, legyen "afféle tisztesség mintaképe, egy lángoszlop, aki majd számon kéri a gonoszokat". Gréczy Zsolt szerint Papcsák Ferenc korrupciógyanúba keveredett, ami ugyanakkor nem meglepő, hiszen "a Fidesz maga a korrupció, amelynek élén maga Orbán Viktor áll".

    Az internetre kedden este került fel az a hangfelvételt, amelyre Gréczy Zsolt hivatkozott. Az Index szerint Ferdinándy István a kerület szintén fideszes alpolgármestere beszélget ezen egy építési vállalkozóval többek között a Zuglói Vagyonkezelő által kiírt közbeszerzésekről, amelyek kapcsán a vállalkozó arról számol be, hogy az üzletek után 20 százalékot "kellett letennie az üzletért".