„Az energetika jövője – A jövő energetikája”

Programajánló - 2012-09-25

Az idén 10. alkalommal rendezi meg a V-Trade Kiállítások Kft. az ETE Hajdú-Bihar Megyei csoportja és a MTESZ együttműködésével az ENERGOexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítást és Konferenciát 2012. szeptember 25 – 27. között a Debreceni Kölcsey Konferencia Központban. A 3 napos rendezvényen 21 cég közel 500 nm-en várja az energetika iránt érdeklődő látogatókat, a konferencián pedig közel 80 előadást hallgathatnak meg.

A kiállítás 10 éve mutat irányt a magyar energetikában érintettek számára, hogy merre fejlődik a világ és benne mikro-környezetünk. Érdemes nyitott szemmel és füllel befogadni a kiállítók üzenetét és sok szakmai kapcsolatot építeni. Mára a rendezvény az energetikai szakma fő találkozóhelyévé vált.

 

 

Program

2012. szeptember 25.

Plenáris ülés

A terem

Levezető elnök:

Bakács István, elnök, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület

09.30 – 09.40

Polgármesteri köszöntő,

Kósa Lajos, polgármester, Debrecen Megyei Jogú Város

09.40 – 10.10

Nemzeti Energiastratégia - cselekvési tervekkel az energiaimport-függőség csökkentéséért

Dr. Holoda Attila, energetikai helyettes államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

10.10 – 10.40

Az aktuális és a jövőbeni villamosenergia-rendszerszabályozási kérdések

Alföldi Gábor, forrástervezési szolgálat, osztályvezető, MAVIR ZRT.

10.40 – 11.00

K Á V É S Z Ü N E T

11.00 – 11.30

Műszaki fejlődés és biztonság a paksi atomerőműben

Dr. Elter József, főosztályvezető, MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

11.30 – 11.50

A paksi bővítés előkészületei

Szarvas Krisztián, műszaki tanácsadó, MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

11.50 – 12.10

A hazai villamosenergia-piaci szabályozás aktuális kérdései

Tilesch Péter, főosztályvezető, Villamosenergia- és Távhő-felügyeleti, -szabályozási Főosztály, Magyar Energia Hivatal

12.10 – 12.30

A hazai gázpiac további fejlődésének nemzetközi környezete

Dr. Kaderják Péter, kutatóközpont - vezető, Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont

12.30 – 14.00

E B É D

 

 

 

2012. szeptember 25. – DÉLUTÁN

Hazai atomenergetika

A terem

Levezető elnök:

Cziczer János, üzemviteli igazgató, MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

14.00 – 14.25

Teljesítménynövelés megvalósítása a paksi atomerőműben

Szőke Larisza, osztályvezető, MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

14.30 – 14.55

Üzemidő hosszabbítás a paksi atomerőműben

Kovács Ferenc, kiemeltprojekt-vezető, MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

Rátkai Sándor, osztályvezető, MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

15.00 – 15.20

Főtranszformátorok cseréje, kiemelt villamos rekonstrukciók a Paksi Atomerőműben

Hevesi Antal, osztályvezető, MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

15.20 – 15.45

K Á V É S Z Ü N E T

15.50 – 16.20

Turbina diagnosztikai rendszer üzemeltetési tapasztalatai a paksi atomerőműben

Kiss Gábor, csoportvezető, MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

Papp Zoltán, vezető mérnök, MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

16.30

Z Á R S Z Ó

 

 

2012. szeptember 25. – DÉLUTÁN

Elektromos meghajtású autók

B terem

Levezető elnök:

Ifj. Jászay Tamás, vállalatfejlesztési igazgató, Budapesti Elektromos Művek Nyrt.

14.00 – 14.25

Elektromos autók töltési módjai és hatásuk a hálózatra

Veisz Imre, Hálózat stratégiai vezető E.ON Hungária Zrt.

14.30 – 14.55

Debreceni elektromobil bemutatása

Bartha István, Debreceni Egyetem Műszaki Kar

15.00 – 15.20

E-mobilitás ABB szemmel

Máthé Attila Balázs, cégvezető, ABB Kft.

15.20 – 15.45

K Á V É S Z Ü N E T

15.50 – 16.20

Az elektromos autózás helyzete és lehetőségei Magyarországon

Ifj. Jászay Tamás, vállalatfejlesztési igazgató, Budapesti Elektromos Művek Nyrt.

16.20 – 16.40

Elektromos hajtás a közösségi közlekedésben

Kozák Péter, ügyvezető igazgató, Molitus Kft.

16.30 – 16.50

REVA villanyautó bemutatása

Szabó János, ügyvezető igazgató, Comtex Green Elektromos Járműtechnikai Zrt.

17.00

Z Á R S Z Ó

 

 

 

2012. szeptember 25. – DÉLUTÁN

A jövő energiájáról a jövő generációjának

C terem

Levezető elnök:

Dr. habil. Bai Attila,egyetemi docens, DE AGTC, GVK, Vállalatgazdaságtani Tanszék

14.00 – 14.25

Növényekből energia?

Dr. habil. Bai Attila, egyetemi docens, DE AGTC, GVK, Vállalatgazdaságtani Tanszék

14.30 – 14.55

Smaragdfa® : a zöld jövő

Dr. Steier József, vezérigazgató, Sunwo Zrt.

15.00 – 15.20

A bio- üzemanyagok és az átlagember

Jobbágy Péter, doktorjelölt, DE AGTC GVK

15.20 – 15.45

K Á V É S Z Ü N E T

15.50 – 16.20

Energiát mezőgazdasági melléktermékekből - kis vagy nagy méretekben?

Pintér Gábor

16.20 – 16.40

A napenergetika vívmányai a jelenkorban. Mit hoz a jövő?

Gabnai Zoltán, egyetemi hallgató, DE AGTC GVK

16.30 – 16.50

A szabályozott termonukleáris magfúzió jelene és jövője

Tóth Róbert, fizikus hallgató

17.00

Z Á R S Z Ó

 

 

2012. szeptember 25. – DÉLUTÁN

CO2

D terem

Levezető elnök:

Dr. Kiss Csaba, energiatermelési igazgató E.ON Hungária Zrt.

14.00 – 14.25

Szén - dioxid kvótakereskedelem, ETS III

Dr. Bart István, igazgató, Magyar Eenrgiahatékonysági Intézet

14.30 – 14.55

Az Energiatermelést érintő kihívások, EFCsT és a 2050-es útiterv

Dr. Kiss Csaba, energiatermelési igazgató E.ON Hungária Zrt.

15.00 – 15.20

Energiatároló rendszerek bemutatása

Szabó Mihály, értékesítési vezető, ABB Kft.

15.20 – 15.45

K Á V É S Z Ü N E T

15.50 – 16.20

Az ipari szén-dioxid elhelyezés hazai jogszabályi keretei, és a földtani lehetőségek

Dr. Hámor Tamás, vezető, Jogi és Igazgatási Főosztály, Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

16.20 – 16.40

A magyar villamos erőművek szén-dioxid tárolási potenciálja

Dr. Szunyog István, egyetemi docens, Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézet

16.40

Z Á R S Z Ó

 

 

 

2012. szeptember 26. – DÉLELŐTT

Plenáris ülés

A terem

Levezető elnök:

Bakács István, elnök, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület

09.30 – 09.50

Az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások szerepe a hazai gazdaságfejlesztésben

Ipari és Építésgazdasági Főosztály Ágazati Stratégiai Osztály, Nemzetgazdasági Minisztérium

09.50 – 10.10

Verseny az ügyfelekért az energiapiacon

Herczeg Sándor, igazgató, KPMG energetikai tanácsadás

10.10 – 10.30

Az ENTSO - E aktuális tevékenysége

Galambos László, osztályvezető, MAVIR Zrt.

10.30 – 10.50

K Á V É S Z Ü N E T

10.50 – 11.10

A kapcsolt energiatermelés helyzete

Rudolf Viktor, elnök, Magyar Kapcsolt Energia Társaság

11.10 – 11.30

A földgáz szerepe és jövője Európában és hazánkban

Dr. Szilágyi Zsombor

11.30 – 11.50

Energetikai helyzetkép: „fecseg a felszín, hallgat a mély”

Dr. Hegedűs Miklós, ügyvezető igazgató, GKI Energiakutató Kft.

11.50 – 12.20

Erőműépítések Európában

Stróbl Alajos, elnökhelyettes, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület

12.20 – 12.40

Az energiafelhasználás és a szakképzés paradigmaváltása

Bocsó Imre, elnök, Zéró Energiaház Klaszter és

Kiss Ernő, elnök, Magyar Napelem Napkollektor Szövetség

12.40 – 14.00

E B É D

 

 

 

2012. szeptember 26. – DÉLELŐTT

Költséghatékony közösségi intézmények

B terem

Levezető elnök:

Tóth Attila, alelnök, Hajdú - Bihar Megyei Közgyűlés

09.30 – 09.50

Energiahatékonyság a közvilágítás terén LED-es lámpatestekkel

Mezei József, ügyvezető igazgató, Mezei-Vill Kft.

09.50 – 10.10

Magyar energiapiac banki szemmel

Polonkai Tamás, régióvezető - helyettes, Magyarországi Volksbank Zrt. ésSós Lajos, energetikai főtanácsadó, Magyarországi Volksbank Zrt.

10.10 – 10.30

Mit tesz a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, hogy segítse a költséghatékonyabb város és település megvalósulását?

Dr. Szűcs Edit, tanszékvezető főiskolai tanár, dékán, Debreceni Egyetem Műszaki Kar

10.30 – 10.50

K Á V É S Z Ü N E T

10.50 – 11.10

HAJDU megújulós rendszerek

Misinkó Sándor, megújuló energia üzletágvezető, HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt.

11.10 – 11.30

Előremutató innovatív fejlesztés - országos mintaprogram

Tóth Imre, igazgató, Bocskai István Általános Iskola, Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

11.30 – 11.50

Településekkel közös sikeres földgázbeszerzés

Farkas Zoltán, elnök, Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése

12.00 – 14.00

E B É D

 

 

2012. szeptember 26. – DÉLELŐTT

Nemzetközi üzletember találkozó

C terem

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Enterprise Europe Network szakmai támogatásával

 

 

 

2012. szeptember 26. – DÉLUTÁN

Erőműépítés és üzemviteli tapasztalatok

A terem

Levezető elnök:

Tompa Ferenc, energiatermelési projektvezető, E.ON Hungária Zrt.

14.00 – 14.30

"Kell, de mégsem : erőművi beruházások"

Hornai Gábor, country manager, CEZ Hungary Ltd.

14.30 – 15.00

Zöldmezős beruházások finanszírozása a Megújuló Energia Nemzeti Cselekvési Terv céljainak fényében

Ifj. Chikán Attila, igazgatósági tag, ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

15.00 – 15.20

Tata város energetikai korszerűsítése

Nemes Sándor, főmérnök, Tatai Távhőszolgáltató Kft.

15.20 – 15.45

K Á V É S Z Ü N E T

15.50 – 16.10

Erőműfejlesztés bemutatása, különös tekintettel a megújuló energia hasznosítására, a szalma tüzelésű blokk üzembehelyezési tapasztalatai

Bősz Róbert erőmű főmérnök, Pannon Hőerőmű Zrt.

16.10 – 16.30

A csepeli erőmű teljesítménynövelő beruházása

Briglovics Gábor, vezérigazgató, Alpiq Csepeli Vállalatcsoport

16.30 – 16.50

Hozzászólások, kérdések

17.00

Z Á R S Z Ó

 

 

 

2012. szeptember 26. – DÉLUTÁN

Ipari  Energiahatékonyság

(Alstom, Emerson, GE)

B terem

Levezető elnök:

Deák László, elnök - vezérigazgató, Alstom Hungária Zrt.                         

14.00 – 14.30

AVR és gerjesztés szabályozók új generációja az Alstom-tól

Adamek Árpád, Alstom Hungária Zrt.

14.30 – 15.00

Komplex erőművi hatékonyság- növelő megoldások

Fazekas István, Alstom Hungária Zrt.

15.00 – 15.20

Szén-dioxid leválasztási technológiák jelenlegi helyzete

Gianluca Di- Federico, Alstom Carbon Capture GmbH

15.20 – 15.45

K Á V É S Z Ü N E T

15.50 – 16.10

Emerson Smart folyamat és gőzturbina ellenőrző rendszer

Grzegorz Bugala, Emerson Process Management Kft.

16.10 – 16.30

Kelenföldi GE F9E Gázturbina átalakítása és annak hatásai

Horváth Tibor, erőmű igazgató, Budapesti Erőmű Zrt-EDF Csoport

16.30 – 16.50

Kelenföldi GE F9E Gázturbina átalakítása és annak hatásai

Pintér Zsolt, PGS vezető - CEE, GE

17.00

Z Á R S Z Ó

 

 

2012. szeptember 26. – DÉLUTÁN

Indikatív áramárverés

C terem

Levezető elnök:

Hajdú István

14.00 – 15.00

Egy olyan fórum, ahol az energiakereskedők és olyan cégek, akik olcsóbban szeretnének áramot vásárolni találkozhatnak egymással. Lehetőség van az energiakereskedőkkel megismerkedni, tanácsokat kérni tőlük. Az árverésen nem kötelező érvényű a licitálás utáni megállapodás, mi csak a lehetőséget kínáljuk fel.

 

 

 

2012. szeptember 27. – DÉLELŐTT

Villanyszerelő Fórum

A terem

Levezető elnök:

Rubint Dezső, elnök, Magyar Elektrotechnikai Egyesület Debreceni Szervezete

10.05 – 10.20

Az országos regisztrált villanyszerelő rendszer aktuális információi

Szedlacsek Ferenc, MEE, Villamos Energia Társaság

10.20 – 10.40

Prémium kategóriás regisztrált villanyszerelők az E.ON - nál

Soósné Kropp Tünde, E.ON Dél - dunántúli Áramhálózati Zrt.

10.40 – 11.10

A villamos energia okos felhasználása

Ádám Zoltán, E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.

11.10 – 11.30

Fogyasztásmérőhelyi tevékenységek szabályai és tapasztalatai

Melis András, E.ON Dél - dunántúli Áramhálózati Zrt.

11.35 – 11.55

Kiserőműves aktualitások

Harsányi Zoltán, E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.

11.55 – 12.25

Szigetüzemű, tartalék és szükség villamosenergia - ellátás

Ádám Zoltán, E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.

12.25 – 12.50

A regisztrált vállalkozók és az ügyfélszolgálat együttműködése

Murvai Ferenc, E.ON Ügyfélszolgálati Kft.

12.50 – 13.15

Családi házak és családi gazdasági épületek villamosenergia - ellátása napenergiával

Kovács László, Észak - Magyarországi Regionális Zéró Energiaház

13.15 – 13.30

Kérdések megválaszolása, konzultáció

13.30

Z Á R S Z Ó

 

 

2012. szeptember 27. – DÉLELŐTT

Klaszterek szakmai fóruma

B terem

Levezető elnök:

Szentpéteri István, elnök, Magyar Klaszterek Szövetsége

10.00 – 12.00

Országos Biomassza Klaszter, Budapest

Archenerg, Szeged

Bioenergetikai Innovációs Klaszter, Gyöngyös

Magyar Napelem Napkollektor Szövetség

„ZÉRÓ ENERGIAHÁZ” Szakképző és Szolgáltató Klaszter

Országos Biomassza Klaszter - Taggyűlés

Levezető elnök:

Dr. habil Bai Attila, elnök, Országos Biomassza Klaszter

12.00 – 13.00

Előző évek értékelése, jövőbeni tervek, tisztújítás

13.00 – 14.30

E B É D

 

 

 

2012. szeptember 27. – DÉLELŐTT

„Legyen egy jó napod!”

C terem

Levezető elnök:

Kiss Ernő, elnök, Magyar Napelem Napkollektor Szövetség

10.00 – 10.20

Az olaj és gázkorszakból a NAPKORSZAKBA

Véghely Tamás, megújuló energetikai vezető szaktanácsadó

10.20 – 10.40

A ZÉRÓ ENERGIAHÁZ solár üzenete mobilizált szakmunkásképzés és tudásmegosztás érdekében

Bocsó Imre, elnök, „ZÉRÓ ENERGIAHÁZ” Szakképző és Szolgáltató Klaszter

10.40 – 11.00

Solár üzenet a pedagógus továbbképzésnek

Dr Hegedűs László, dékán Miskolci Egyetem, Comenius Főiskolai Kar

11.00 – 11.20

Solár üzenet az általános iskoláknak

Véghely Tamásné, igazgató, Kastélydombi Általános Iskola

11.20 – 11.40

Madagaszkár Solár-jövője „Egy távoktatási tudásmegosztó program tapasztalatai és lehetőségei”

Randrianasolo Richard, konzul, Madagaszkári Köztársaság Konzulátusa, Konzuli Képviselet

11.40 -12.00

Solár jövő Érjük utol Európát naperőmű telepítési program Technológiai és befektetési háttere

Debreczeni Mihály, solár - telepítéstechnológiai rendszergazda

12.00 -14.00

EBÉD

 

Tervezett kísérőrendezvények:

 

MVM Paksi Atomerőmű Zrt. interaktív tájékoztató kamionja

Időpont: 2012. szeptember 25-27. 8.00 -17.00

Helyszín : Kölcsey Központtal szemben, a Bethlen utcai Coop ABC mellett

 

Zéró Energiaház gyorsszerelési és telepítési bemutató

Időpont: 2012. szeptember 27. csütörtök 10.00 – 11.30

Helyszín: „C” szekcióterem előtt kiállítási terület

Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szakmai támogatásával