A legújabb indiai alkotásokat tűzi műsorára az idei Indiai Filmfesztivál, amelyet október 4. és 10. között rendeznek a budapesti Puskin moziban.
A fesztiválon Captain Rahul Bali kurátor válogatásában hét filmet mutatnak be különféle műfajokban. Vígjáték, akciófilm, krimi, thriller és dráma is szerepel az idei programban. Az eseményen részt vesznek az indiai film díjnyertes alkotói: Imtiaz Ali, Rahul Mittra és Umesh Shukla.
Rahul Chhabra, India budapesti nagykövete a fesztivál pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az idén ötödik alkalommal rendezik meg a fesztivált, amelynek - mint minden évben - a Puskin mozi ad otthont.
Elmondta, hogy Indiában a bollywoodi filmek mellett regionális filmek is készülnek, amelyek az ország filmgyártásának ötödét teszik ki; az idei válogatás ezekből is szemezget, a gudzsárati nyelven forgatott Rádzsú rosszkor, rossz helyen című 2016-ban készült thrillert vetítik.
A nagykövet kiemelte, hogy India jelenleg a legnagyobb filmkészítő ország a világon, évente nagyjából ezer filmet gyártanak. Az idei válogatás az ország atmoszféráját, sokszínűségét, és változatosságát tárja a magyar nézők elé. Az esemény október 4-én a Harry és Szédzsal című 2017-es romantikus vígjáték vetítésével kezdődik - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy október 2-án ünneplik Mohandász Karamcsand Gandhi, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakjának születésnapját, az ő tiszteletére ezen a napon a budai Várat nemzeti színekkel világítják ki. Tavaly a Lánchíd kapott díszfényt ebből az alkalomból - hívta fel a figyelmet a nagykövet.
Captain Rahul Bali, a filmfesztivál kurátora hangsúlyozta: az esemény célja, hogy a mozi és az indiai filmek különleges atmoszférája segítségével szorosabbra fűzze a két ország közötti kulturális kapcsolatokat.
India a művészetek földje, sokféle művészeti ág virágzik az országban - hangoztatta.
Kiemelte: az indiai mozi nem egyenlő a hindi nyelvű bollywoodi filmekkel, hanem sokkal többet jelent, egész India filmtermését magába foglalja. Szerinte a vetítendő filmek átfogó képet adnak a magyar közönségnek az országról. Levetítik a Báhubali akciófilm első és mádik részét Báhubali - a kezdet és Báhubali - a befejezés címmel S.S Rajamouli rendezésében. Műsorban szerepel még Az úr, a feleség és a gengszter 3 című, úgynevezett masala, amelyek a filmes műfajokat keverik és nagyon elterjedtek Bollywood-ban.
Apa-fiú kapcsolatát mutatja be a 102 éves fiatal című alkotás, amely nagy sikert aratott a kritikusok körében - mondta a kurátor.
"Bollywood az elmúlt időszakban sokat változott. Ezek a filmek az álom és a fantáziák világát mutatja be, az érzelmek széles skálájával. Célunk még az is, hogy olyan filmeket lásson a magyar közönség, amelyek boldogságot tükröznek" - hangsúlyozta a kurátor.
Répás Ágnes, a Budapest Film képviseletében elmondta: az indiai filmek nagyon népszerűek a magyar közönség körében, az Indiai Filmfesztivál vetítései teltházzal zajlottak az elmúlt öt évben. Elmondta azt is, hogy a Budapest Film filmszínházai évente a legkülönbözőbb műfajokban több mint 40 nemzeti filmfesztiválnak adnak otthont.