- A város több helyszínén egyhetes programsorozattal várja az érdeklődőket a magyar kultúra napja alkalmából a Debreceni Művelődési Központ (DMK) - közölte az intézmény igazgatója pénteken sajtótájékoztatón.
Jantyik Zsolt kiemelte: a rendezvényeken elsődlegesen a helyi közösségi értékek bemutatására helyezik a hangsúlyt.
A belvárosi közösségi házban az irodalom, a zene és a tánc jegyében, a debreceni nyugdíjas klubbal közösen szervezik a programokat, az ondódi közösségi házban a népdalé lesz a főszerep, a 20 éves újkerti felnőtt olvasókörben ünnepi irodalmi műsort tartanak - sorolta.
A debreceni homokkerti közösségi házban "lírai tisztelgésre" várják az érdeklődőket, a kismacsi intézményükben mese matiné és játékos könyvtári foglalkozás várja a gyerekeket, a józsai közösségi házban pedig Ezerarcú kultúra címmel rendezik meg Móré Mihály festőművész emlékkiállítását - tette hozzá Jantyik Zsolt.
Tamus István grafikusművész a sajtótájékoztatón Kocsis Csaba fotográfus Váradtól Debrecenig című kiállítására hívta fel a figyelmet, amelynek a csapókerti közösségi ház ad otthont.
A kiállítás tükrözi azt a különleges kapcsolatot, amely a történelem során a két település, Debrecen és Nagyvárad között máig hatóan kialakult - jegyezte meg.
Gyöngy Péter művelődésszervező a 2017-ben elhunyt debreceni festőművész, Makoldi Sándor rajzait bemutató kiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
A Makoldi-vonal című, a belvárosi közösségi házban január 23-tól látható tárlat része annak a kétéves kiállítássorozatnak, amely a művész munkásságának szakaszait mutatja be, és nyáron a debreceni Kölcsey központban Makoldi életművének második felét bemutató emlékkiállítással fejeződik be - jelezte Gyöngy Péter.