Mások mellett Salvador Dalí, Joan Miró, René Magritte, Pablo Picasso és Alberto Giacometti munkáin keresztül, csaknem 120 festményt, grafikát, szobrot, fotót, filmet és dokumentumot felvonultva mutatja be a szürrealista mozgalom történetének egyik fordulópontját a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) péntektől látható időszaki kiállítása.
Mára A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig - Válság és újjászületés 1929-ben címet viselő tárlat számos képe beleivódott a vizuális kultúránkba, ezek a munkák azonban a maguk korában radikálisan megújították a művészetet - mondta el a szerdai sajtóbemutatón Szücs György, az MNG főigazgató-helyettese.
A kiállítást kurátorként jegyző Didier Ottinger, a párizsi Pompidou Központ igazgatóhelyettese hozzátette: a tárlat az 1929-es évre fókuszál, amely a gazdasági világválság révén a 20. századi történelem egyik fordulópontja volt, de a szürrealizmus történetében is jelentős események kötődnek hozzá.
A Pompidou Központtal közösen megrendezett kiállítás október 20-ig látható az MNG C épületében.