December 5-én nyitja meg kapuit a Karácsonyi Meseváros a Kossuth téren

Programajánló - 2009-12-03
Szombaton délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit Budapesten, a Kossuth téren a Karácsonyi Meseváros, amelynek ingyenesen látogatható családi programjai egészen december 23-ig várják a térre látogató családokat. A Meseváros fő látványosságának számító Ország Karácsonyfája idén a Vas megyei Felsőcsatárról érkezett.

A 17,5 méteres, 3 tonnás, 40 éves erdei lucfenyőre a kétnapos díszítés során 1500 bordó és arany színű gömbdísz, valamint több mint 1800 méter hosszú, 19 ezer darabos izzósor kerül. A karácsonyfa fényeit vasárnap 16.30 órakor a magyar és a lappföldi mikulás felsőcsatári gyerekekkel közösen kapcsolja fel.

 

A Miniszterelnöki Hivatal az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezi a Kossuth téren az Ország Karácsonya – Meseváros elnevezésű rendezvényét. A karácsonyi rendezvénysorozat részeként a Kossuth téren felépített Meseváros és kézműves vásár december 5. és 23. között tart majd nyitva, hétköznaponként 12.00 órától 20.00 óráig. Az évek óta több ezer gyermeket vonzó Mikulásház hétköznaponként 16.00 és 20.00 óra között, hétvégenként pedig 10.00 és 20.00 óra között várja a Mikulással találkozni vágyó gyermekeket és szüleiket. A tavalyi évhez hasonlóan idén is színvonalas programok várják a térre látogatókat. Hétvégenként Mikulásvonat, állatsimogató, tűzzsonglőrök, szabadtéri gyerekfoglalkoztató és interaktív bábelőadás is lesz a Mesevárosban.

 

A H1N1 járvány miatt a rendezők idén különösen ügyelnek a higiénés előírások szigorú betartására, ezzel is igyekeznek megakadályozni a vírus terjedését. A magyar Mikulás és krampuszai november 25-én kapták meg a H1N1elleni védőoltást, így a Mikulásházban már teljes védettségben fogadhatják a gyerekeket.

 

 

A Kossuth téri Meseváros részletes programja

 

Állandó programok

 

v     A Meseváros központi látványossága a Mikulásház, ahol a Mikulás személyesen fogadja látogatóit december 5. és 20. között.

v     A téren kihelyezett postafiók üzemel, ünnepi bélyegzéssel.

v     Karácsonyi ajándékvásár várja a térre látogatókat.

v     A látogatók hagyományos magyar karácsonyi ételeket és italokat kóstolhatnak, megtekinthetik a bejglisütő kisvonatot. A téren a magyar ételek mellett kürtőskalács, sült gesztenye, sütőtök, forral bor és tea is kapható lesz.

 

Hétvégi programok 10.00-től 20.00 óráig

 

     A hétvégéken a téren Mikulásvonat közlekedik, amelyen a gyermekek ingyenesen utazhatnak.

     Néptáncbemutató, valamint tánc- és karácsonyidal-oktatás lesz, az érdeklődők a népi hangszerekkel is megismerkedhetnek.

     Ajándékkészítéssel, ügyességi és készségfejlesztő feladatokkal, karácsonyi népszokások bemutatásával, valamint ügyességi próbákkal várja a gyerekeket a szabadtéri gyerekfoglalkoztató.

     A térre látogatók megnézhetik a tűzzsonglőrök bemutatóját.

     15.00 órakor interaktív bábelőadás kezdődik.

     December 12–13-án, valamint 19–20-án állatsimogató várja a gyerekeket.

 

Programok december 6-án, vasárnap

 

     10.00             A Meseváros megnyitja kapuit, elindul a Mikulásvonat és megnyílik a Mikulásház, valamint a gyerekfoglalkoztató

    14.00              Báb–Térszínház előadás

     15.40              A Tűzoltó Fúvószenekar bemutatója

     15:53              A felsőcsatári népi együttes műsora

     16.20              Megérkezik a lappföldi mikulás

     16.25              Közös éneklés lesz a téren, fúvószenekari kísérettel

     16.30             A magyar és a lappföldi Mikulás felsőcsatári gyermekek közreműködésével felkapcsolja az Ország Karácsonyfájának fényeit

     16.50-17.15    Közös fotózás a két Mikulással