Női sorsokat, női alkotókat mutat be a Szabó Magda írónő előtt tisztelgő harmadik MagdaFeszt, amelyet október 1. és 5. között rendeznek meg Debrecenben.
Vajland Judit, a szervező Csokonai Színház sajtóreferense. elmondta: az idei programsorozatban a zene-, a képző-, a tánc- és a filmművészet is hangsúlyos szerepet kap. A fesztivál nyitóprogramjaként október elsején az Orlai Produkció Párterápia című vígjátékát, továbbá a Manna és a Független Színművészetért Alapítvány közös előadását, a Call Girlt mutatják be, amelynek főhősnőjét Mészáros Piroska alakítja.
A második napon a Libri Csoport szerzőinek, Péterfy-Novák Évának, Szentesi Évának, Hidas Juditnak és Szécsi Noéminek a kerekasztal-beszélgetésére várják a közönséget. A szerzők a többi között arra a kérdésre keresik majd a választ, hogy jelent-e hátrányt, megkülönböztetést a könyvpiaci megmérettetésben, ha valaki nő.
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a Csokonai Színház korábbi művészének, Mészáros Tibornak a rendezésében mutatja be egy tiltott kapcsolat szenvedélyét, meghitt pillanatait. A Karmester szeretője című monodráma főszerepében Kacsur Andreát láthatják a nézők - közölte Vajland Judit. A második nap zárásaként A FÜGE Produkció és a Titkos Társulat Csáó - Stefanovics Angéla körberajzolja magát című produkcióját mutatják be.
A fesztivál harmadik napja az Y Csoport Szökőár című tantermi színházi nevelési előadásával indul, majd a női rendezők női sorsokat bemutató érzékeny filmjeinek vetítésével és beszélgetéssel folytatódik. Az Apolló moziban Enyedi Ildikó Testről és lélekről, Szilágyi Zsófia Egy nap és Mészáros Márta Aurora Borealis című filmjeit vetítik majd. Az alkotásokról Váró Kata Anna filmesztéta beszélget a résztvevőkkel. A KL Színház előadásában mutatják be az Alaine - Ideje a meghalásnak című darabot. A Ladányi Andrea koreografálta produkció Polcz Alaine szövegeit használva a táncművészet és a bábos műfaj határán mozog. Főszereplője egy huszonéves színésznő és egy nyolcvanéves báb. Este a színház nagyszínpadán Tompos Kátya Holdjárat című második szólóalbumával lép fel.
Paizs Dóra tréner, coach Alkotás, flow-élmények, örömforrás az életben címmel tart interaktív foglalkozást október 4-én. Szintén a negyedik napon láthatja a közönség a fesztivál egyik kiemelt programjaként Frederico García Lorca drámáját, a Yermát, amelyet a Csokonai Színház művészei visznek színpadra.
A fesztivál zárónapján a Szabó Magda Emlékház ad otthont Mészáros Ibolya Ókút című monodrámájának. A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban a Családi okok miatt című kiállításon Don Tamás kurátor tart tárlatvezetést. Debrecen és a nők címmel Erdei Nóra tematikus sétán kalauzolja az érdeklődőket a Szabó Magda-életmű debreceni emlékhelyeit bemutatva - ismertette Vajland Judit.