A Kiscelli Múzeum hagyományosan az iskolakezés utáni hétvégén rendezi meg nyárzáró eseményét, a Kiscelli Napot, ami a rengeteg múzeumi program mellett idén városi sétákat is kínál, és egyben a kiemelkedően sikeres Ragyogj! Divat és csillogás kiállítás záróeseménye is lesz
A barokk kastélyépület belső udvarán a múzeum dolgozóival együtt fogyaszthatjuk el "a nyár utolsó lecsóját" közösségi borokból készült fröccsök kíséretében, végül kertmozival zárhatjuk az estét. A Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című film női főszereplője, Dobos Evelin a vetítés előtt a divatkiállításban a kurátorral közösen tart tárlatvezetést.
Napközben töviről hegyire megismerhetjük az egykori Schmidt-kastélyt és környékét: zseblámpás kriptatúra, parkséta, exkluzív bejárás a múzeum bútorraktárába mind olyan élmény, amire ritkán adódik lehetőség. Aki távolabbról indulna, két kerületi vezetett sétán is részt vehet, megismerve az óbudai kísérleti lakótelep világát vagy az egykori vízimolnárok életét a Táborhegyen.
Gyerekeknek lesz nyomdázás Petőfiék nyomdagépén és maszkfestő workshop, de ha mozgásra van szükségük az elmélyült alkotás után, akkor a parkban vagy udvaron erre is bőven adódik lehetőség. Igazi, budapesti, nyárvégi program várja a Kiscelli dombon a nyaralásból hazatérő családokat! Már elindult az iskola, az emberek visszacsöppentek a mindennapi életbe, de a Kiscelli rejtett világában úgy érezhetjük magunkat, mintha távoli, régmúlt időbe látogatnánk.
Kiadó: Fővárosi Képtár Barátainak Egyesülete