Vígjátékokkal, zenés darabokkal, koncertekkel és a századik Pál utcai fiúk előadással várja a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen idén nyáron a vendégeit a Nagyerdőn.
Június végétől augusztus végéig 12 programmal: 9 előadással és 3 nagykoncerttel telik a nyár a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.
Az idei a harmadik nyár, amikor a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen működtetésében nyitja meg kapuit a Nagyerdei Szabadtéri Színpad. A tavalyi évben több, mint tízezren váltottak jegyet az előadásokra. Idén sem lesz hiány vidám pillanatokból, zenei és táncos élményekből.
A Nagyerdei Szabadtéri Színpad idei első előadása június 24-én, Debrecen testvérvárosából,Nagyváradról érkezik. A Szigligeti Színház Nagyvárad a Csinibaba című előadása a Tímár Péter által rendezett és Márton Gyula által írt film eredeti színpadi változata, amelyben Simon bácsi szerepét ifj Kovács Levente, Aranka nénit Molnár Júlia, Attilát pedig Sebestyén Hunor játssza.
Június 29-én Kovács Kati ad jubileumi nagykoncertet, míg július elsején az Orlai Produkció érkezik a Még egy kört mindenkinek című vígjátékkal. A nagysikerű dán film színpadi változatában Schruff Milánt, Epres Attilát, Király Attilát és Debreczeny Csabát láthatja a nagyközönség.
Július 9-én a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Kultkikötő Produkció együttműködésében láthatják az Oscar című előadást, amelyben többek között Sarkadi Kiss Jánosnak, Nyári Szilviának, Benedek Dánielnek és Farkas Laurának tapsolhat a közönség.
Július 15-én és 16-án különleges élményben lehet része azoknak, akik az estéjüket a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon töltik. A Pál utcai fiúk debreceni előadása elérkezett a századik alkalomhoz.
Július 15-én ezért századszor is felcsendül a Mi vagyunk a Grund! és századszor lép ebben az előadásban színpadra Rácz tanárúr szerepében Csikos Sándor, a nemzet színésze is. A jubileumi századik alkalomra terveink szerint az összes olyan szereplőt meghívjuk, akik valaha szerepeltek az előadásban. Másnap rögtön százegyedik alkalommal is eljátsszák a színészek a darabot a Nagyerdő fái alatt.
Július 19-én Demjén Ferenc ad koncertet a színpadon, míg július 28-án és 29-én a Csokonai Színház Debrecen újabb nagysikerű előadását mutatja be két egymás követő napon, A padlás című musicalt.
Az augusztust egy igazi kuriózummal, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Régi tánc, új nemzedék című estjével kezdjük, majd 5-én és 6-án a Thália Színház Nőt vagy életet! című előadása érkezik.A vígjátékban Vida Péter, Hevesi László, Mórocz Adrienn és Balaskó Bence lép színpadra Paczolay Béla rendezésében.
Augusztus 13-án Nyíregyházáról a Móricz Zsigmond Színház társulatát látjuk vendégül, akik a Bolha a fülbe című előadásukat hozzák el. Augusztus 22-én, a Debreceni Virágkarnevált követően a Szegedi Kortárs Balett előadásában a Carmina burana, a Kossuth-díjas táncművész, Juronics Tamás rendezésében.
A Nagyerdei Szabadtéri Színpad a Szécsi 80 koncerttel zárja kapuit idén nyáron.
A színházi előadásokra gyakorlatilag a tavalyi árakon vásárolhatnak jegyet vendégeink és számos kedvezményt is nyújtunk a látogatóknak. A jegyértékesítés 2024. május 8-án, szerdán indul online felületeinken és a jegypénztárainkban. A programsorozatot egyeztettük a Nagyerdőn működő más kulturális szervezetekkel, például a Nagyerdei Víztoronnyal és a Campus Fesztivál szervezőivel is, hogy semmi ne zavarja a Nagyerdei Szabadtéri Színpadra látogatók szórakozását.
Ha a városi fesztiválokat is beleszámítjuk, akkor idén nyáron is minden hétvégén kulturális programmal várjuk a debreceni Nagyerdőre kilátogatókat. Június végétől augusztus végéig 12 hétvégén irány az élményrengeteg, irány a Nagyerdei Szabadtéri Színpad!