A közszolgálati média és a Nemzeti Filmintézet (NFI) együttműködésének köszönhetően a kortárs magyar filmművészet kiemelkedő alkotásai láthatók február 19-től vasárnap esténként a Dunán - jelentette be Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten
Altorjai Anita a sajtótájékoztatón kiemelte: a közmédia egyik legfontosabb szerepe a kultúraközvetítés: megismertetni a nézőkkel a magyar történelem sorsfordító eseményeit, adaptálni a klasszikus magyar irodalmi műveket és teret adni olyan alkotásoknak, amelyek a Nemzeti Filmintézet támogatásával születtek meg.
Felidézte: a Nemzeti Filmintézettel történő együttműködés első lépéseként tavaly december végén sikerrel mutattak be magyar filmeket a Duna tévén. Az együttműködés folytatódik: vasárnaptól négy hónapon keresztül 20 filmet vetítenek a Dunán. Minden vasárnap este egy-egy olyan alkotást mutatnak be, amely az elmúlt években született és amelyek többségét még nem vetítették televízióban.
Hozzátette: történelmi események feldolgozását, irodalmi adaptációkat, animációs alkotásokat, dokumentum- és mozifilmeket, tévéjátékokat láthat a közönség. A június közepéig tartó időszakot műfaji sokszínűség jellemzi: a romantikus, klasszikus filmektől az animáción és a krimin keresztül a dokumentumfilmekig vagy a történelmi művekig változatos lesz a kínálat - mondta. A válogatásban szerepelnek nemzetközi fesztiválokon díjazott filmek is, de rangos hazai szakmai díjas alkotásokkal is találkozhatnak a nézők, és a kínálatban láthatunk több olyan tévéjátékot is, amelyek hazai színházak produkcióiból készültek.
Hozzátette: nemcsak a filmeket, az elkészítés folyamatát is szeretnék bemutatni, különböző műsorokban az alkotókkal és a szereplőkkel is találkozhatnak a nézők.
A vezérigazgató szólt arról is, hogy tavaly a közmédia csatornáin 1200 filmet vetítettek, amelyeknek több mint fele magyar volt.
Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI igazgatóságának az elnöke felidézte, hogy az NFI elindításakor - több mint két évvel ezelőtt - kiemelt feladatnak tartották, hogy támogatóként hozzájáruljanak a mozifilmek mellett értékteremtő, szórakoztató, minőségi mozgóképes tartalmak létrejöttéhez olyan korszerű formátumokban, mint a sorozat vagy a minisorozat, amelyek a megváltozott filmfogyasztási szokásokhoz igazodnak.
Emellett természetesen az is fontos, hogy ezek az alkotások minél szélesebb közönséghez eljussanak. Az online térben éppen ezért elindították a Filmio szolgáltatást, és most az MTVA-val közös sorozat egy újabb mérföldkő. "A közmédiának köszönhetően heti rendszerességgel kínálhatunk sokszínű és friss magyar mozgóképtartalmat a tévénézőknek, határon innen és határon túl is a Dunán" - tette hozzá.
Az együttműködés már tavaly elkezdődött, a közmédia mutatta be először televízióban többek között az MTVA megrendelésére és finanszírozásában készült A helység kalapácsát. Láthatták a nézők az Ida regényét, valamint több olyan dokumentumfilmet, amelyet játékfilmes elemekkel egészítettek ki az alkotók, mint például a Béke - A nemzetek felett című alkotást. A filmek közül több a Médiaklikken is látható.