- Klasszikus zene és dzsesszkoncertek, előadások és közös éneklés is várja a közönséget március 16. és 22. között a Kárpát-medence több mint 100 településén a Bach Mindenkinek Fesztivál ingyenes programjain.
A programok - amelyek között kiállítások, mesterkurzus és verseny is szerepel - a hangversenytermek mellett mintegy 80 templomban, 50 iskolában és 20 kórházban várják a közönséget - mondta el Kovács Zalán László tubaművész, fesztiváligazgató a rendezvényt beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Kitért arra is, hogy az idei fesztiválon a közönség a Magyar Gyermekmentő Alapítvány lélegeztetőgép-vásárlását támogathatja adományaival.
A koncerteknek egyebek mellett a Müpa, a Gödöllői Királyi Kastély, az Eiffel Műhelyház, a budapesti Kálvin tér, a Debreceni Zenede és a kőszegi Fő tér, valamint a határon túl többek között Nagyvárad, Szabadka, Ungvár és Párkány terei, intézményei adnak otthont.