Ötven budapesti helyszínen több mint száz program - kiállítások, szakmai előadások, műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, beszélgetések és filmvetítések - várják az 5. Műtárgyak éjszakája látogatóit június 17. és 19. között.
A műtárgy.com által szervezett Műtárgyak éjszakája célja, hogy közelebb hozza a műtárgyak világát az érdeklődőkhöz - közölték a szervezők.
Mint hangsúlyozták, a fesztivál nem csupán a hagyományos műfajokra koncentrál: a festményeken, szobrokon, régészeti leleteken, fotográfiákon és kerámiákon túl megidézik például a szocializmus tárgykultúráját, a kékfestés rejtelmeit, az Unicum ipartörténeti és iparművészeti érdekességeit és a népi kézművesség titkait.
A rendezvény új helyszínei között szerepel Gül baba türbéje, míg a BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Park a régészeti ásatások kulisszatitkaiba, Európa egyik legnagyobb kőtárának kincseibe, a rómaiak mindennapjaiba nyújt betekintést. A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum látogatói kortárs alkotók cirkuszművészetre reflektáló munkáival találkozhatnak és interaktív tárlatvezetéssel járhatják be a Nincs mááásik! 130 éves a Fővárosi Nagycirkusz című kiállítást.
A nemrég átadott Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ a restaurálás és a magyar festészet remekei iránt érdeklődőket várja, az intézményben jelenleg többek között Munkácsy Mihály, Czóbel Béla és Szinyei Merse Pál művein dolgoznak a szakemberek. A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben a népi kézművesség kerül a középpontba, a kézműves alkotásokkal berendezett nemezsátor mellett a műhelyek működéséből is ízelítőt kapnak az érdeklődők, megtekinthetik például a kilimszövést.
A Kiskép Galériában a kortárs magyar üvegművészet alkotásaival találkozhatnak a látogatók, a Memento Parkban pedig a politikai propagandáé és a szocializmus tárgykultúrájáé a főszerep.
Mint a szervezők kiemelték, a fesztiválon idén is lehetőség nyílik a művészekkel való találkozásra. Megnyitja kapuit a Budakalászi Műteremház és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, míg a Budapest Galériában Gálhidy Péter és Molnár Judit Lilla, a Deák Erika Galériában Szűcs Attila, a Molnár Ani Galériában Mayer Éva, a MET Galériában Péter Ágnes, Haász Ágnes és Krnács Ágota kalauzolja a látogatókat.
A Műtárgyak éjszakájához csatlakozott ezen felül az Óbudai Múzeum, a Műcsarnok, a Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Ráth György-villa, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Ludwig Múzeum, a TOBE Gallery, a Várfok Galéria, az Einspach Fine Art & Photography, a Virág Judit Galéria és a Kieselbach Galéria is - áll a közleményben.