Rendhagyó tárlatvezetéssel, nyitott műhelyekkel, kalandjátékokkal, koncertekkel, lovasprogramokkal és fényjátékkal várják a látogatókat Zala megyében a Múzeumok éjszakáján.
Szombaton 18 órakor megnyitják a megújult zalaegerszegi Göcseji Múzeum kiállítótereit és restaurátorműhelyeit. A folyosógalériát Bicskei József fotói díszítik majd, az időszaki kiállítóteremben pedig múzeumpedagógia foglalkozásokat tartanak.
A látogatók a táncházakban a palotás, a francianégyes, valamint a zalai néptáncok alaplépéseit sajátíthatják el. A Griff Bábszínház kamaraelőadással érkezik, 21 órakor pedig Müller Péter Sziámi költő, dalszerző, énekessel találkozhat a közönség.
A nemrégiben megnyílt Elődeink élete című várostörténeti kiállítást rendhagyó tárlatvezetésen mutatják be. A fiataloknak kincskereső kalandtúrát szerveznek, a múzeumpedagógiai teremben érdekes témákról - köztük a türjei kódex titkáról és az egerszegi mamut utáni nyomozásról - tartanak előadásokat.
A múzeumkertben a gyermekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt és felkutathatják az elrejtett régészeti leleteket. Szinpadra lép a Canterina Kamarakórus, majd Berkes Dániel és barátai adnak jazzkoncertet. Éjfél előtt az 1992-ben alakult Sziámi együttes dalai csendülnek fel, vendégük lesz Müller Péter Sziámi.
A Göcseji Falumúzeumban a régi hagyományokat elevenítik fel. A belvárosban a Deák Ferenc könyvtár invitálja közös játékra és gombkiállításra a közönséget. A törvényszék épületében esti sétát szerveznek, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum pedig csillagvizsgálattal, tárlatvezetéssel és ásványvásárral csatlakozik a rendezvénysorozathoz.
Nagykanizsán, a Thúry György Múzeumban kincskereső kalandtúrával, kézműves foglalkozásokkal és mesterségbemutatókkal kezdődik a programsorozat. Bemutatják Az Éj Műtárgyát: a nagykanizsai Ipari Park területén feltárt talpas oltárokat. Néptáncbemutatókat, táncházat rendeznek, az udvaron felállított színpadon a Mozaik Társulat vásári komédiát játszik, illetve a Boglya Népzenei Együttes ad koncertet. A kiállításokat éjszakai sétán is meg lehet tekinteni, a szabadtéren pedig tűzugrásra is lesz lehetőség.
A Magyar Plakát Házban Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet felvételeit bemutató tárlat kínál érdekes látnivalót, a legkisebbeket pedig játékos programokkal várják.
Keszthelyen a Balatoni Múzeumban szombaton 18 órakor megnyílnak a kiállítótermek és látogatható lesz a Festetics Szabadulószoba. Egész estés múzeumpedagógiai foglalkozásokat szerveznek, a programot a Re-Folk zenekar táncházzal zárja.
A Festetics-kastély kiállításai ugyancsak nyitva tartanak. A Hintómúzeum épülete melletti tér lovasbemutatók helyszíne lesz. A kastélyparkban - melyet éjfélkor fényjátékkal világítanak meg - a Magyar Honvédség Központi Zenekara népszerű musicalekből ad válogatást.
A Georgikon Majormúzeum lampionokkal kivilágított udvarán bemutatják a veterán mezőgazdasági gépeket, a vendégeket kemencében sült langallóval, levendula- és citromfű teával kínálják.