Nick Cave és együttese, a The Bad Seeds június 21-én fellép a Papp László Budapest Arénában. Minden idők egyik legfontosabb dalszerző-énekese legfrissebb lemezét és pályafutása legjavát hozza Budapestre
Nick Cave pályafutása a Boys Next Door nevű gimnáziumi punkzenekarban indult, aztán a Birthday Partyban folytatódott a 80-as évek elején. A székhelyét Londonba áthelyező együttes felbomlása után az énekes-dalszerző 1983-1984 fordulóján alakította meg a Bad Seedst, amely 1984-ben jelentette meg From Her to Eternity című bemutatkozó nagylemezét.
Az ausztrál dalszerző-énekes és zenekara a blues, a gospel és a country sajátos újraértelmezésével és egységes, sötét hangulatú keretbe foglalásával hozott újat a könnyűzenébe. A számos tagcserén átesett zenekar a 80-as években hosszú ideig Londonban, aztán Berlinben működött - ekkor bukkant fel Wim Wenders Berlin felett az ég című filmjében -, és ez alatt öt sorlemezt adott ki.
A 90-es évek elején az egyre népszerűbb dalszerző - aki sikeresen szakított korábbi drogfüggőségével - Sao Paolóba tette át székhelyét, ott készült a Bad Seeds addigi legfinomabb lemeze, a The Good Son, amelyet a 90-es években további négy album követett.
A 90-es évek közepe óta Angliában - Londonban, majd Brightonban - élő Nick Cave a 2000-es és a 2010-es éveket is nagyszerű lemezekkel abszolválta, emellett Grinderman néven karcos-garázsrockos mellékzenekart alakított, filmzenéket szerzett, valamint az És meglátá a szamár az Úrnak angyalát című 1989-es regénye után újabb könyvet írt Bunny Munro halála címmel.
Legutóbbi sorlemeze, a 2016-os Skeleton Tree pályafutása egyik csúcsteljesítménye, amelynek tragikus aurát kölcsönöz Arthur nevű egyik ikerfiának 2015-ben bekövetkezett halála. A kultlegenda és zenekara legutóbbi megjelenése a 2017-es Lovely Creatures: The Best Of Nick Cave and The Bad Seeds című válogatáslemez -