- Bár az ünnepi könyvhét programjai a járványhelyzet miatt elmaradtak az idén, Debrecen nem marad "könyves esemény" nélkül: Térey könyvünnep - Debreceni ünnepi könyvhét címmel, a tavaly elhunyt debreceni költő nevével fémjelzett programot szerveznek szeptember 12-15. között a cívisvárosban, hagyományteremtő szándékkel - közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón.
Térey János egykori lakóháza helyén lévő épületnél - ahol emléktáblát is elhelyeznek szeptember 14-én, Térey 50. születésnapi évfordulóján -, Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere azt mondta, a könyvünnep alkalmat ad arra, hogy többet beszéljenek a tavaly elhunyt költőről, íróról, láthatóvá tegyék munkásságát és Debrecenhez fűződő viszonyát.
"Téreyn keresztül Debrecen a kortárs kultúrának is fontos szereplője" - mondta az alpolgármester, megjegyezve, hogy emlékét tematikus sétákkal, a Csokonai Színház műsorával, és egy erre az alkalomra megjelenő könyvvel is felidézik.
Utóbbi kapcsán Szirák Péter irodalomtörténész, a debreceni könyvünnepek kurátora jelezte: Boldogh-ház, Kétmalom utca - Egy cívis vallomásai címmel jelenik meg az emlékirat, amelyen Térey János a halála előtti években dolgozott, és bár "nem tudta befejezni, de a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta".
Szirák Péter azt mondta: Térey János, a kortárs magyar irodalom egyik legtehetségesebb és legtermékenyebb írásművésze átformálta a költészet nyelvét, felújította a verses regény és a zenedráma műfaját, új értelmet adott a pátosznak és az elégiának, a szatírának és a társalgási drámának, a disztópiának és a memoárnak.
"Olvasói, az irodalom ínyencei tudják, hogy milyen megragadó erejűvé, milyen intenzitásúvá formálta a műveit. S mindezt lenyűgöző műveltséggel és rendkívüli nyelvi fantáziával tette. Olyan újító volt, aki messzemenőleg tisztelte a hagyományt, így szülővárosának épített és szellemi örökségét is. A legnagyobb debreceniek nyomdokain járva a "maradandóságot" az értékek megújító megőrzéseként fogta fel" - méltatta a tavaly elhunyt költőt Szirák Péter.
A könyvünnepen a debreceni Méliusz könyvtárban irodalmi est keretében köszöntik az 50 éves Kriterion kiadót, a Medgyessy emlékmúzeumban és az irodalom házában kiállításokat rendeznek, a Dósa nádor téren pedig könyvvásár lesz. A Kárpátia könyvesház jóvoltából 30 határon túli kiadóból 25 lesz jelent a debreceni Térey könyvünnepen - hangzott el a tájékoztatón.