Mások mellett Zubin Mehta, Gyenyisz Macujev, a Bécsi Filharmonikusok, Anoushka Shankar, Christian Thielemann, Valerij Gergijev, Joyce DiDonato, Paavo Järvi, Avishai Cohen, Janine Jansen, Snétberger Ferenc, Víkingur Ólafsson, Pat Metheny és a Bécsi Filharmonikusok adnak koncertet idén nyáron és a 2011/2022-es évadban az újranyitó Müpában.
A szezon művésze Baráth Emőke, együttese pedig a Győri Balett lesz.
"Kreativitás, minőség és a megújulás képessége - ezek az értékek mindig is meghatározóak voltak a Müpa számára, a mögöttünk álló időszak azonban még inkább megerősített minket abban, hogy milyen fontos mindez, ennek jegyében tervezzük az újraindulást is.
A nyári programok sora június 24-től július 5-ig tart operával, kamarazenével, újcirkusszal és dzsesszel.
Ősszel a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen szervezett Európai Hidak-sorozatban Budapestet Berlinnel kötjük össze, jövőre a zenei maraton fókuszában Richard Strauss áll, kiemelt helyszíne leszünk a Cziffra-emlékévnek, és ugyan idén még online, 2022-ben azonban újra élő koncertekkel várja majd a közönséget a Budapesti Wagner-napok" - sorolta a programokat Káel Csaba, a Müpa nemrég újabb öt évre kinevezett vezérigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Megtisztelő ez a bizalom, amely a Müpa fantasztikus csapatának, zseniális művészeinek és kivételes közönségének, azaz a Müpa közösségének is hatalmas elismerés" - mondta.
Kosztolánczy Gábor vezérigazgató-helyettes kitért arra, hogy az idén 16 éves Müpa fokozatos nyitásra készül.
"A Müpa évekkel ezelőtt a hazai előadóművészeti intézmények között elsőként vezetett be komplex ügyfélkapcsolati rendszert, amelynek segítségével folyamatos, élő párbeszédet folytatunk közönségünkkel, így az intézményünk a nézőktől érkező információkat is felhasználva tervezi a jövőt" - fogalmazott Kosztolánczy Gábor. A látogatók visszajelzéseivel és az újraindulásra vonatkozó kutatás eredményeivel összhangban a nyári időszakban nézőtéri helykihagyással, maszkot viselve és védettségi igazolvánnyal élvezhetőek a Müpa programjai, ősztől a tervek szerint az első kettőre már nem lesz szükség.
Káel Csaba szólt arról, hogy az intézmény a pandémia időszaka alatt jelentős eredményeket ért el a digitalizáció, a koncertközvetítések, valamint a közösségépítés területén. A Müpa+ hűségprogram immár több mint 26 ezer tagot számlál. "A régió vezető kulturális intézményeként a Müpa feladata, hogy az elmúlt év tapasztalatait beépítve folytassa az értékteremtés, a tudásátadás és az innováció útját" - fogalmazott.
Júniusban érkezik a Müpába a New York-i Metropolitan lett dívája, Elina Garanca, két produkcióval, a My Land és Solus Amor című előadással tér vissza a Recirquel, a hangszer hazai virtuózai Tartini, Corelli és Vivaldi műveit játsszák a Trumpetissimo trombitagálán, az idei évadot pedig Wynton Marsalis koncertje zárja.
A Müpa 2021/2022-es évadának indításaként augusztus 15-én Rudolf Buchbinderrel, a Maggio Musicale Fiorentino Zenekara élén tér vissza Budapestre a 85 esztendős karmesterlegenda, Zubin Mehta. A Bécsi Szimfonikusokkal Andrés Orozco-Estrada és Sarah Connolly, a Mariinszkij Színház Zenekarával Valerij Gergijev, a Berlini Német Szimfonikus Zenekarral Robin Ticciati és Leif Ove Andsnes, a Bécsi Filharmonikusokkal Thomas Adés, a Drezdai Staatskapellével Christian Thielemann, valamint Julia Kleiter és Christian Gerhaher érkezik a Müpába.
Puccini Toscájának koncertszerű előadásában énekel augusztus 29-én Anna Netrebko és Yusif Eyvazov, jön a Les Arts Florissants és William Christie, Yolanda Auyanet, Anais Constans, John Osborn, és a Le Concert Spirituel is.
A Müpa a Cziffra György-emlékév egyik kiemelt helyszíne: a legendás művész emléke előtt, születésének 100. évforduloóján olyan kivételes alkotók tisztelegnek, mint a zongoravirtuóz Gyenyisz Macujev, valamint a Francia Rádió Filharmonikus Zenekara, amelyEötvös Péter Cziffra Psodia című művének ősbemutatójára készül. Az est szólistája Lukács Miklós és a Cziffra100 programsorozat művészeti vezetője, Balázs János zongoraművész lesz.
Az új évadban is számos műfaj kiválóságai váltják egymást az operától a táncművészeten, világzenén, könnyűzenén és újcirkuszon át az irodalomig, érkezik többek közt Anoushka Shankar, a hússzoros Grammy-díjas dzsesszgitáros, Pat Metheny, visszatér Avishai Cohen és Jacob Collier is. Augusztustól kültéri színpaddal JazzTime néven várja a közönséget a Müpa nyárzáró-évadnyitó dzsesszfesztiválja.
A Müpa 2021/2022-es évadának művésze a régizene műfajának egyik nemzetközileg is elismert csillaga, Baráth Emőke. Az énekesnő videóbejátszásban elmondta: rendkívüli megtiszteltetés számára az évad művésze cím. Első koncertje 2011-ben, még zeneakadémiai növendékként volt a Müpában, ahol azóta minden évben fellépett, 2022 januárjában Bach Karácsonyi oratóriumával áll színpadra, márciusban Händel-műsorral és lemezbemutatóval készül, júniusban pedig az Europa Galantéval és Fabio Biondival láthatja és hallhatja a közönség.
Az évad együttese rendhagyó módon, 2020 után ismét a Győri Balett lesz, hogy a pandémia sújtotta évben elmaradt műveket megmutathassa a nézőknek a társulat. A balettegyüttesnek októberben a Movements to Stravinsky/Mimi, novemberben a GisL, decemberben pedig a One Way to Heaven című előadása látható a Müpában.
A Müpa a 2021/2022-es szezonra bérleteket nem kínál, egyesével értékesíti előadásait. A nyári programokra a nagyközönség számára hétfőn 10 órától, az új évad előadásaira június 24-én 10 órától nyílik meg a jegyvásárlás lehetősége