3x3-as kosárlabda Eb - Nehéz ágon a női válogatott Debrecenben

Sport - 2019-08-28

Nehéz sorsolást kapott a világbajnoki ezüstérmes magyar női válogatott a 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságon, amelyre péntektől vasárnapig kerül sor Debrecenben.

Károlyi Andrea szövetségi kapitány szerdán elmondta, együttese a végső győzelemre esélyes négy csapattal azonos ágra került.

"A címvédő franciák, a korábbi világbajnok olaszok, az oroszok és a spanyolok is egy ágon vannak, ami megnehezíti a dolgunkat. A motivációval ezzel együtt nem lesz gond, a hétfőn és kedden rendezett felkészülési tornán annyira repítették a lányokat a zsúfolt debreceni lelátók, hogy még vissza is kellett fogni őket" - mesélte a szakvezető, majd rátért az olimpiai kvalifikáció menetére.

"Sajátos módon a felkészülési tornán lehetett világranglistapontokat gyűjteni, az Eb-n viszont nem lehet. Számunkra ugyanakkor a világranglista már nem érdekes, mert kilencedik helyezettként már biztosan nem tudunk novemberig az első háromba kerülni" - utalt arra, hogy a 2020-as tokiói játékokra - ahol bemutatkozik az egy palánkra játszott verzió - a házigazda Japán mellett a november 1-jei világranglista első három helyezettje jut ki biztosan.

Marad tehát a jövő márciusra tervezett húszcsapatos olimpiai kvalifikációs torna, ahol három kvótát osztanak ki, és erre jutottak ki júniusban az amszterdami világbajnokság dobogósai, azaz az aranyérmes Kína, az ezüstérmes Magyarország és a bronzérmes Franciaország. Az utolsó, nyolcadik kvótáról az egyenlőség jegyében rendezett áprilisi pótselejtező dönt.

A hétfői és keddi felkészülési tornán a magyar női válogatott a csoportküzdelmek során legyőzte Romániát és Svájcot, de kikapott az Európa-bajnok franciáktól. A helyosztókon aztán a negyeddöntőben megverte a fehéroroszokat, az elődöntőben viszont alulmaradt a spanyolokkal szemben.

A debreceni Eb-n pénteken és szombaton a csoportmérkőzésekre, míg vasárnap a helyosztókra és a döntőkre kerül sor. A Theodorán Alexandra, Papp Klaudia, Goree Cyesha, Medgyessy Dóra alkotta női válogatott a csoportküzdelmekben Lengyelországgal és a címvédő Franciaországgal találkozik, a trióból az első kettő jut tovább a negyeddöntőbe. Az oroszokkal és a franciákkal megküzdő férfiak részéről ugyanakkor bravúr lenne a dobogós hely.

A debreceni kosárfesztiválról a nemzetközi szövetség fennállása során először 4K minőségben ad közvetítést saját YouTube- és Facebook-csatornáján.

A 3x3-as kosárlabdában tíz percig vagy 21 pontig tart a mérkőzés, melyet egy palánkra vívnak a háromfős (egy cserelehetőséggel rendelkező) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyűrűn kívülieket, amelyekért két pont jár. A meccsenkénti egy időkérésnél csak a játékosok lehetnek jelen, a szövetségi kapitány nem.

A magyarok csoportmérkőzései az Európa-bajnokságon:

---------------------------------------------------

péntek 18.50: Magyarország-Lengyelország (női)

péntek 21.00: Magyarország-Franciaország (női)

szombat 18.00: Magyarország-Oroszország (férfi)

szombat 21.00: Magyarország-Franciaország (férfi)

vasárnap: negyeddöntők, elődöntők, bronzmérkőzések, döntők