A DVSC-TEVA csapata 2-1-re legyőzte a Zalaegerszeget, és feljött a második helyre.

Sport - 2010-11-14

A ZTE elleni meccs előtt köszöntötték a DVSC-TEVA játékosát, Dombi Tibort, aki az elmúlt héten, a Szolnok elleni mérkőzésen szerepelt 400. alkalommal az NB I-ben. A klub rekorderét, a népszerű Kicsit a DVSC, a TEVA és a Havrics Galéria ajándékaival köszöntötték. Nem mellesleg a játékos csütörtökön ünnepelte 37. születésnapját, tegnap pedig a klub egy évvel meghosszabbította a szerződését, így a Loki-szurkolók kedvencének kijutott a jóból. Hozzátesszük: megérdemelten!

Már csak a ZTE elleni szép siker hiányzott. Már az elején vezetést szerzett a Loki, igaz, kellett egy kis szerencse is, hiszen a vendégek védőjéről, Varga Róbertről pattant be a labda a hálóba. A mérkőzés képe egyébként éppen olyan volt, mint amilyen a második és harmadik helyezett együttes csatájához: nagy iram, küzdelem, hajtás.

 

A Loki játszott nagyobb fölényben, és több helyzetet is a mieink dolgoztak ki, és a 22. percben már kétgólos volt az előny. Ezután kiegyenlítetté vált a játék, majd egyre többször jutott el a ZTE a kapunkhoz. A végén már beszorult a hazai csapat, és a vendégek több veszélyes helyzetet alakítottak ki. Jókor jött a szünet.

 

A zalaiak átmentették lendületüket a második félidőre is, és az 52. percben szépítettek. Rögtön utána Coulibaly megnyugtató gólt szerezhetett volna, ám kimaradt a nagy helyzet. Herczeg András érezte, hogy frissítenie kell, és kettős cserét hajtott végre: Bódi helyett Dombi, Yannick helyett Kiss folytatta. Ismét átvette a Loki az irányítását, de a vendégek is nagyot küzdöttek az újabb gólért. Az utolsó tíz percben mindkét csapat szerezhetett volna gólt, de az eredmény már nem változott. A Loki megszerezte a három pontot, és feljött a második helyre.

 

Monicomp Liga, 14. forduló

DVSC-TEVA – ZTE FC 2-1 (2-0)

 

Debrecen, 5000 néző. Vezette: Iványi (Albert, Kelemen)

DVSC: Malinauskas – Nagy Z., Simac, Mijadinoszki, Laczkó – Bódi (Dombi 57.), Szakály, Varga J., Czvitkovics, Yannick (Kiss Z. 57.) – Coulibaly (Kabát 74.)

ZTE: Vlaszák – Kocsárdi (Rajcomar 61.), Miljatovics, Varga R., Panikvar -  Szalai, Barna (Horváth A. 46.), Kamber, Delic (Cebara 79.) - Simon, Balázs

Gól: Varga R. (öngól 6.), Coulibaly (22.), Simon (52.)

Sárga lap: Varga (31.), Szalai (38.), Rajcomar (67.), Panikvar (72.). Kamber (79.), Horváth A. (88.), Dombi (92.)