A Ferrari kettős sikere Németországban

Sport - 2006-07-31

A hazai közönség legnagyobb örömére a Ferrari duója, Michael Schumacher és Felipe Massa végzett az élen a Német Nagydíjon. A harmadik helyet a pole  pozícióból induló Raikkönen szerezte meg, így az olaszok jó ütemben zárkóznak fel a Renault mögé.

33 fokos levegő és 48 fokos aszfalthőmérséklet fogadta a versenyzőket a Német Nagydíjon, ahol ideális körülmények között vette kezdetét a hockenheimi megmérettetés.Az első kiesőre sem kellett sokat várni, hiszen a hazai színeket képviselő Nico Rosberg elvesztette autója felett az uralmát a célegyenes utáni kanyarban, és a gumifalban kötött ki. Nem sokkal később a McLaren spanyolja, Pedro de la Rosa is kicsúszott, aki szintén feladni kényszerült a küzdelmet. A kiesők sorát az újonc Yamamoto gazdagította, aki vélhetően egy mechanikai meghibásodás miatt volt kénytelen beállni a Super Aguri garázsába.

 Kimi Raikkönen kezdte meg a kiállások első körét. A finn pilóta a kilencedik körben állt ki az élről, azonban meglepően sok időt töltött a szerelők társaságában, akik nem tudták rendesen rögzíteni a jobb hátsó kereket. A McLaren versenyzője több mint tizenöt másodpercet vesztegelt a boxban, így csak a nyolcadik helyen tért vissza a pályára.

 Alonso a 16. körben már majd 28 másodperccel - egy boxkiállással - volt lemaradva az élen álló Schumacher mögött. Barrichello a célegyenesre ráfordító kanyarban megelőzte Webbert, így felugrott a hatodik helyre. A Honda versenyzője pár körrel később teljesen megérkezett Alonso mögé, ugyanis a brazil körönként majd egy teljes másodperccel volt gyorsabb a spanyolnál.

Barrichello gyorsasága azonban nem volt meglepő, mert három körrel csapattársa, Jenson Button után, ő is kiállt a boxba tankolni. A Honda azonban nem bírta a nagy meleget, így Barrichello pár kanyarral később feladni kényszerült a küzdelmet.

39 körrel a verseny vége előtt Webber kiállt a harmadik helyről tankolni, ám nem kapott annyi üzemanyagot, hogy teljesíteni tudja a hátralévő versenytávot. Az ausztrál pilóta az ötödik helyen folytatta tovább a körözést. Időközben Raikkönen másodszor is kiállt tankolni, így bebizonyosodott, hogy a McLaren három kiállásos stratégiájának köszönhetően szerezhette meg a pole pozíciót. Trulli is megérkezett a szerelők közé, és Ralf Schumacher elé, a kilencedik helyre tért vissza.  

A BMW Sauber versenye a 32. körben véget ért. Miután Heidfeld beállt a boxba, és feladta a küzdelmet, Jacques Villeneuve a célegyenesre ráfordító kanyarban elvesztette autója felett az uralmát, az F1.06-os eleje kitört, és nyíl egyenesen a gumifalba csapódott. A kanadai versenyző szerencsére nem sérült meg.

Időközben vizsgálat indult Ralf Schumacher ellen, aki átlépte a megengedett sebességet a boxutcában. Mivel a német versenyzőt bűnösnek találták, kiintették egy keresztülhajtásos büntetésre. A Toyota versenyzője a büntetést követően visszacsúszott a tizenkettedik helyre.

A 40. körben a Renault kiintette tankolni Fisichellát, így Alonso megörökölte csapattársától az ötödik helyet. Egy körrel később a Honda brit pilótája, a harmadik helyen autózó Jenson Button is kiállt a boxba új gumikért és üzemanyagért, majd Raikkönen mögött a hatodik helyen folytatta tovább a körözést.

A 44. körben Alonso is kiállt tankolni. A spanyol pilóta új gumikat kapott, ám a Renault világbajnoka visszacsúszott a nyolcadik helyre. A sorban Massa következett, akit egy körrel később Schumacher is követett. A kiállásokat követően a két Ferrari visszatért az élre. Időközben a Williams ausztrál pilótája, Mark Webber is végrehajtotta utolsó kiállását, és visszatért Alonso elé a hatodik helyre.

Az utolsó helyről rajtoló Jarno Trulli harmadszor is kiállt a boxba. A nagy kérdés csak az volt, vissza tud-e jönni a két Renault elé, akiknél a kiállása előtt jóval gyorsabb volt. Az olasz versenyző azonban nem tudta megelőzni a franciák versenyzőit, így meg kellett elégednie az egy pontot érő nyolcadik hellyel.

A Ferrari végül kettős győzelmet aratott a Német Nagydíjon, mellyel a konstruktőrök versenyében tíz pontra megközelítette az élen álló Renault-t. Mivel a harmadik, illetve a negyedik pozícióban végző Raikkönen és Button is pontokat lopott az ötödik helyen befutó Alonsótól, Schumacher 11 pontra faragta hátrányát az egyéni pontversenyben. A pontszerzők sorát Fisichella, az utolsó helyről induló Trulli, és a Red Bull osztrák pilótája, Chtistian Klien zárta.

 (f1)