Asztalitenisz-vb - Lakatosék és Andrásék is a főtáblán férfi párosban

Sport - 2019-04-22

A Lakatos Tamás, Majoros Bence és az András Csaba, Juhász Patrik duó is feljutott a selejtezőből a férfi párosok 64-es főtáblájára a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon. A Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz kettős vereséget szenvedett hétfőn a kvalifikációban, így búcsúzott.

Az első körben erőnyerő Lakatosék a második fordulóban egy pakisztáni riválist vertek nagyon könnyedén, Andrásék pedig második meccsükön egy malajziai kettős felett diadalmaskodtak öt szettben.

Bálinték egy szingapúri egységgel vették fel a versenyt az egykörös kvalifikációban, és nagy csatában, öt szettben kikaptak úgy, hogy a döntő játszmában nekik is volt egy meccslabdájuk. A csak párosban indult Nagyváradi számára így véget is ért a vb.

Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm tizedikként kiemelt duója, valamint Madarász Dóra és Pergel Szandra (13.), a férfiaknál pedig Ecseki Nándor és Szudi Ádám (5.) már tagja a főtáblás mezőnynek párosban. A sorsolást később tartják, 19.00, illetve 19.45 órától pedig már le is bonyolítják az első fordulót.

Eredmények:

selejtező:

férfi páros:

------------

2. forduló (a 64-es főtáblára jutásért):

András Csaba, Juhász Patrik-Muhamad Asraf Haiqal, Chee Feng Leong (malajziai) 3-2 (5, 7, -9, -7, 9)

Lakatos Tamás, Majoros Bence-Asim Qureshi, Faizan Zahoor (pakisztáni) 3-0 (7, 6, 3)

A győztesek feljutottak a 64-es főtáblára.

női páros:

----------

a 64-es főtáblára jutásért:

Koi Zsuj-hszüan, Vong Hszin-zsu (szingapúri) - Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz 3-2 (9, -6, 5, -8, 10)

A győztes jutott fel a 64-es főtáblára.

korábban:

selejtező:

férfi egyes:

23. csoport: Majoros Bence-Matteo Mutti (olasz) 4-1 (-9, 4, 6, 4, 7)

28. csoport: Ecseki Nándor-Javen Choong (malajziai) 4-1 (-9, 3, 9, 6, 8)

41. csoport: Lakatos Tamás-Akhilen Yogarajah (mauritiusi) 4-0 (5, 10, 6, 6)

42. csoport: Szudi Ádám-Cecilio Correa (venezuelai) 4-0 (4, 3, 5, 6)

Mind a négy magyar megnyerte csoportját és feljutott a 128-as főtáblára. Juhász Patrik és András Csaba kiesett.

női egyes:

45. csoport: Fehér Orsolya-Melissa Tapper (ausztrál) 4-2 (8, 7, -11, 3, -5, 7)

46. csoport: Bálint Bernadett-Celine Reust (svájci) 4-0 (7, 5, 7, 3)

47. csoport: Hartbrich Leonie-Masid Asztari (iráni) 4-3 (-9, 9, -7, 6, -6, 8, 7)

Mindhárom magyar csoportgyőztesként a főtáblára jutott.

férfi páros:

1. forduló:

András Csaba, Juhász Patrik-Lars Posch, Lionel Weber (svájci) 3-1 (-5, 8, 9, 5)

A Lakatos Tamás, Majoros Bence kettős erőnyerő volt az első fordulóban.