Az ITA vizsgálódhat Aján Tamás ügyében

Sport - 2020-11-13

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökséget (ITA) arra kérte fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), hogy vizsgálódjon Aján Tamás ügyében.

Az insidethegames.biz portál értesülése szerint az ITA-nak azt kellene tisztáznia, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöki tisztéről áprilisban lemondott magyar sportdiplomata hivatali ideje alatt követett-e el szabálysértést, nevezetesen azzal, hogy - az ellene felhozott vád szerint - doppingeseteket tussolt el.

Olivier Niggli, az ITA-t felügyelő WADA főigazgatója közölte, hogy a tesztelő ügynökségnek - amely az IWF doppingellenes programját kezeli - ki kellene derítenie, indítható-e jogi eljárás Aján Tamás ellen, és szankcionálható-e az IWF 81 éves ex-elnöke - írta a portál.

Niggli szeretné, ha fény derülne rá: elmarasztalható-e Aján a doppingelőírások, "vagy más rendelkezések, például az etikai kódex vagy az IWF egyéb szabályainak megsértése miatt". A cikk szerint a WADA hat hónapot adott az IWF-nek az "összes nyitott ügy" megoldására.

Aján Tamás az után távozott az IWF elnöki posztjáról, hogy doppingesetek leplezése mellett pénzügyi visszaélésekkel, szavazatvásárlással vádolták meg a Richard McLaren kanadai ügyvéd készítette jelentésben.