Bajnokok Ligája: pénteken sorsolnak

Sport - 2006-06-19

Június 23-án, pénteken tartják a Bajnokok Ligája első és második selejtezőcsoportjának sorsolását.

Pénteken 12 órakor az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) központjában, a svájci Nyonban tartják a Bajnokok Ligája első és második selejtezőcsoportjának sorsolását. A Loki a második selejtezőkörben kiemeltként kapcsolódik be, tehát a 14 nem kiemelt csapatból kap majd ellenfelet. Mivel a második csoportban 11 olyan együttes van, amelynek az első körben játszania kell, így előfordulhat, hogy csak azt tudjuk meg, melyik mérkőzés győztesével találjuk majd szemben magunkat. Az UEFA honlapja szerint a második kör első mérkőzésére július 25-én, a visszavágóra augusztus 2-án kerül sor.