Balaton-átúszás - Több mint nyolcezren vettek részt a rendezvényen

Sport - 2017-07-09

8277-en vettek részt a Révfülöp és Balatonboglár között vasárnap rendezett 35. Lidl Balaton-átúszáson.A profi úszók már 7.15 órakor nekivághattak a távnak a part mentén 27 fokos, az 5,2 kilométeres táv felénél, a tó közepén pedig 25 fokos vízben.

A távot elsőként Juhász Janka, a nyíltvízi úszóválogatott tagja teljesítette 1 óra 4 perc 26 másodperces idővel.

Idén délután fél egyig lehetett vízbe szállni, a legidősebb úszó a 82 éves Bucsányi Elemér volt, és ott volt a mezőnyben Mányoki Attila óceánúszó is.

A női győztes Juhász Janka junior Európa-bajnok úszó (b), jobbra a férfi győztes, Kutasi Máté úszó a 35. Balaton-átúszás balatonboglári céljában. MTI Fotó: Varga György

Az idei Balaton-átúszást az első, egyhetes halasztás után szombaton rendezték volna, de a kedvezőtlen időjárás miatt a rendezők vasárnapra tették át az eseményt. Vasárnap 11 óráig felhős volt az idő, de később kitisztult az ég a Balaton felett.