BL-selejtező: az Elfsborg lesz a DVSC-TEVA ellenfele

Sport - 2007-07-26

A svéd Elfsborg lesz a DVSC-TEVA ellenfele a labadrúgó Bajnokok Ligája-selejtező második körében. Az Elfsborg az első kvalifikációs kör szerdai visszavágóján az északír Linfield legyőzésével jutott be a második fordulóba.

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló, visszavágó:

Elfsborg (svéd)-Linfield (északír) 1-0 (1-0)

Továbbjutott: az Elfsborg, 1-0-ás összesítéssel

 

A Debrecen-Elfsborg párharc első felvonását július 31-én 20:45-kor rendezik Debrecenben.

Herczeg András, a DVSC-TEVA pályaedzője az Elfsborg mindkét BL-mérkőzését a helyszínen tekintette meg.

- Az első félidőben a svédek teljesen beszorították az északíreket, akiknek erejéből csak pár ellentámadásra futotta, de veszélyes helyzeteket nem tudtak kialakítani – kezdte az elemzést Herczeg András. - A svédek akarata érvényesült és meg is szerezték a vezetést.

 

A második játékrészben hasonló volt a helyzet, próbálták sokat birtokolni a labdát, rengeteget passzoltak. Az utolsó negyedórában aztán alaposan felpörögtek az események. Az északírek minden mindegy alapon kitámadtak és jó mérkőzés alakult ki. A vendégeknek három óriási lehetőségük volt az egyenlítésre, viszont a skandinávok az ellentámadásokból rúgtak két kapufát, tehát nagyon izgalmas lett a vége. A két mérkőzés alapján azt mondom, hogy a svédek teljesen megérdemelten jutottak tovább. Bizonyították, hogy ők a jobbak, ám az északíreket is meg kell dicsérni, mert óriási szívvel mindent elkövettek a továbbjutás érdekében.

forrás:dvsc.hu