Debreceni úszó Eb – A részvételi csúcs már megvan

Sport - 2012-03-10

Hetvenkét nappal a nyitány előtt megszületett a debreceni úszó Európa-bajnokság első csúcsa: Magyarország és a szintén "szóban" bejelentkező Oroszország mellett 43 ország jelezte írásban is részvételi szándékát a május 21. és 27. közötti kontinensviadalra.

    A szervezők szombati hírlevele szerint az Európai Úszó Liga (LEN) 51 tagja közül még soha nem indultak ennyien Eb-n, s mivel a határidő még nem járt le, tovább javulhat a rekord. Budapesten 2006-ban, majd 2010-ben 38, illetve 43 ország úszói álltak rajthoz.

    A nap "vizes" híre az is, hogy Londonban tanácskozott a LEN úszó technikai bizottsága, s az összejövetelen részt vett a szervezet valamennyi vezetője, így Gyárfás Tamás alelnök, valamint Tóth Ákos, a testület tagja is. Elmondásuk szerint már biztos, hogy Debrecenben, a 31. Eb-n nem tízfős, hanem nyolcas döntőkre kerül sor. Arról viszont még nincs döntés, hogy a délelőtti selejtezőkben rendeznek-e tizes futamokat.