Éger és Kerekes visszatérhet Debrecenbe

Sport - 2007-05-22

Könnyen előfordulhat, hogy a DVSC-TEVA két korábbi játékosa is visszatér háromszoros bajnok labdarúgócsapatához. Éger László tavaly augusztusában került kölcsönbe a spanyol másodosztályú Polideportivo Ejido együtteséhez.

A játékos eleinte rendszeresen lehetőséget kapott, majd sérülések miatt nem állhatott csapata rendelkezésére. A labdarúgó ezért – és fizetési elmaradások miatt – kérte szerződése felbontását, a felek pedig megállapodtak a távozásról. Mivel a korábbi válogatott védő a Debrecen játékosa, így visszatér a hajdúsági városba, és kedden ül le tárgyalni a klub vezetőivel.

 

Szintén hazatér Kerekes Zsombor, aki két évvel ezelőtt szerződött a DVSC-től a holland élvonalban szereplő Willem II együtteséhez. A 33 éves támadóval nem hosszabbítják meg május 31-én lejáró szerződését, így ingyen igazolható lesz. Elmondása szerint, szeretné megkeresni a hajdúsági klub vezetőit, akik – csakúgy, mint Éger László esetében – egyeztetnek majd a labdarúgóval.